Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított férfit

 

Egy hónapra letartóztatták D. Csabát, a több gyilkossággal gyanúsított vajdasági magyar férfit. A Terrorelhárítási Központ munkatársainak gyűrűjében vitték be a Gyorskocsi utcai fogdába. Egyelőre két ügyben gyanúsították meg, de több emberölési ügyben is érintett lehet. Például ő lehetett az elkövetője egy tavaly szeptemberi budapesti gyilkosságnak is. Prágában fogták el tavasszal és pénteken adták ki Magyarországnak – közölte az M1.

Lesötétített ablakú terepjáróban vitték szombat délelőtt D. Csabát a BRFK központi fogdájába. A köztudatban

csantavéri mészárosként

elhíresült férfit a Terrorelhárítási Központ speciálisan képzett munkatársai kísérték.

A környéket is biztosították a meghallgatás teljes ideje alatt

Nem csak az épületet, hanem a környéket is biztosították a bírósági meghallgatás teljes ideje alatt. Okuk volt az elővigyázatosságra.

Egy hírhedt bűnbanda tagjának sógora egy babakocsit próbált felállítani januárban Belgrádban, amikor a gyanú szerint D. Csaba leparkolt, kiszállt autójából, majd

több lövéssel kivégezte áldozatát.

Tavaly Amszterdamban egy holland maffiózó meggyilkolásával gyanúsították meg. Érintettségét a helyi rendőrség DNS-vizsgálata is alátámasztotta. Később összefüggésbe hozták egy Spanyolországban elkövetett gyilkossággal is, emellett őt gyanúsítják egy magyar vállalkozó kivégzésével is, akit a fővárosban, a Szilas-patak mellett öltek meg.

Három ország is elfogatóparancsot adott ki

A vajdasági bérgyilkos ellen három ország is elfogatóparancsot adott ki. Végül márciusban egy prágai szállodában fogták el, ahol hamisított iratokat, két pisztolyt és lőszert is találtak nála. A házkutatás közben egy paróka és egy álcázó-szemüveg is előkerült. Egyes feltételezések szerint egy szerb politikus lehetett a célpontja.

A prágai bíróság úgy döntött, Magyarországnak adják ki D.Csabát, aki egyetértett a döntéssel. Azt mondta Magyarországra akar jönni, mert itt van a családja.

D. Csaba meghallgatása szombaton 3 órán át tartott a Budai Központi Kerületi Bíróságon. A férfit jelenleg két ember sérelmére előre kitervelt emberöléssel és csalással gyanúsítják. Az ülésen

érdemi vallomást tett,

a bíróság pedig egy hónapra letartóztatta.

A férfi korábban is volt már börtönben gyilkosság miatt. 2004-ben Újvidéken ölt, akkor 15 évre ítélték, de 13 év után szabadon engedték.

 A címlapfotó illusztráció.