Nagy segítség lehet a külföldön nyaralóknak, ezért nem érdemes spórolni rajta

 

Egy gondosan megkötött utasbiztosítás komoly segítséget jelenthet a külföldön bajba jutott nyaralóknak, amelyen a szakértők szerint nem érdemes spórolni.

A szerződéskötések száma a tavalyi évhez képest emelkedett – mondta el Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője az M1 Forint, fillér című műsorában. Mint mondta, ma már a külföldre utazók körülbelül 60 százaléka köt utasbiztosítást, ami kissé növekvő aránynak számít a korábbi 50 százalék alatti statisztikákhoz képest.

A biztosítók ajánlatai eltérhetnek,

ezért érdemes részletesen átnézni mit tartalmaznak az egyes biztosítási csomagok. Az alapcsomagokon felül kiegészítő szolgáltatások is igényelhetők, az utazás jellegéhez igazodva. Ilyen lehet például az extrém sportoláshoz kapcsolódó vagy a gépjármű kiegészítő biztosítás is. Egy közepes fedezetű biztosítási csomag napi díja Európán belüli utazás esetén néhány száz forintot jelent az utazónak.


Mit tartalmaz egy alapbiztosítás?

Lambert Gábor elmondta, egy alapbiztosítás általában betegség- és balesetbiztosítást tartalmaz, valamint kiterjed a poggyászkárra is. Ezen kívül szerinte érdemes úgynevezett asszisztencia-szolgáltatást is igényelni, mert ezzel 0-24 órán keresztül hívható a biztosító, aki segít, ha bajba kerülünk, és megszervezi adott esetben a betegszállítást is.

Szerinte érdemes, ha minden biztosítás tartalmaz felelősségbiztosítást és jogsegély szolgálatot is. Ez azokban az esetekben nyújt segítséget, ha mi okozunk kárt valakinek, és így a biztosító helyt áll helyettünk. Hozzátette, arra is érdemes odafigyelni, hogy milyen mentesítés, illetve milyen kizárás van a szerződésünkben.

Tavaly nyáron közel 28 ezren kértek segítséget egészségügyi problémák miatt a Europ Assistance Magyarországtól. Az Európai Unió országaiban használható Európai Egészségbiztosítási Kártya csak a sürgősségi betegellátásra nyújt fedezetet, ezért érdemes ezt utasbiztosítással is kiegészíteni – erről beszélt Oláh János, a Europ Assistance Magyarország utasbiztosítási csoportvezetője.

Úgy véli, a tapasztalatok is azt mutatják, hogy

az utazók ma már egyre tudatosabban választanak biztosítást.

Minél messzebb, és minél drágább országokba utaznak, annál magasabb csomagot igényelnek. A szerződés megkötése előtt azonban mindenképp nézzük meg az egyes szolgáltatások limitjét, mert ez is eltérő lehet csomagonként.

Egy középkategóriás biztosítás már megfelelő

Csiszár Ágnes utazási tanácsadó arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor megkötünk egy biztosítást, nézzük meg, hogy a balesetek és más káresemények esetén mekkora az az összeg, amit a biztosító kifizet. Szerinte érdemes egy középkategóriás biztosítást megkötni, hiszen a biztosítás díja szinte már egy jelentéktelen összegnek számít az utazás értékéhez képest.

Az interneten elérhető összehasonlító portálokon, illetve a biztosítási alkuszoknál néhány perc alatt megköthetőek az utasbiztosítások, akár közvetlenül az utazás előtt is. Nem kell mást tenni, csak beírni az utazás adatait, például, hogy hányan megyünk és hová utazunk, mivel utazunk és milyen korosztály indul útnak – sorolta Marschalek Péter, a Biztosítás.hu ügyvezető igazgatója.

Személyre szabott biztosítás

Mint mondta, ez után kapunk egy találati listát, ahol személyre szabott, az utazásra ajánlott biztosításokat találunk. Ezeket az ár és a biztosítás fedezete alapján össze tudjuk hasonlítani, így a pénztárcánknak megfelelően eldönthetjük, hogy milyen csomagot választunk.

Több bankkártyához automatikusan tartozik utasbiztosítás is,

de ezek a csomagok jellemzően alacsony térítési összeggel, csak néhány esetre nyújtanak fedezetet – hangsúlyozta a szakértő. A bankkártyás utasbiztosítási csomagok főleg az alsó szegmensből kerülnek ki, tehát ha valaki komolyabb utasbiztosítást és komolyabb védelmet szeretne, érdemes külön utasbiztosítást kötni – fűzte hozzá.

Ahány biztosító, annyi szabályzat létezik, általánosságban azonban elmondható, hogy a biztosítást utólag, visszamenőleges hatállyal nem lehet megkötni, illetve az utazók védelme az ország elhagyásától a hazaérkezésig tart.