Csatlakozik az első Orgonák éjszakájához a BKV

 

A 4-es metró megállói nem csak építészeti szempontból kiemelkedőek, de kultúraközvetítő szerepük is tagadhatatlan, hiszen átadásuk óta számtalan zenei és irodalmi rendezvény helyszínéül szolgáltak már eddig is. A zenekedvelő utasok számára az idei nyár sem telik metrókoncert nélkül, bár a megvalósulás nem mondható éppen hagyományosnak.

A BKV Zrt. ezúttal a július 20-i, első Orgonák éjszakája országos programhoz csatlakozik, együttműködve a Filharmónia Magyarországgal, így ennek köszönhetően az M4 Kálvin tér, Szent Gellért tér és Bikás park megállóinak galériáján hangzik majd fel egy-egy wurlitzerből az orgonaszó – olvasható a BKV Zrt. közleményében.

Az M4-es metróvonal Bikás park állomása (Fotó: MTI/ Marjai János) Az M4-es metróvonal Bikás park állomása (Fotó: MTI/ Marjai János)


Ezen a napon – 10:00 és 22:00 óra között – késő estig az arra járó utasok is megtekerhetik a zenegépet és válogathatnak, hogy mely dallamok szólaljanak meg, csak ne feledjék a népszerű sláger intelmeit: „Nem wurlitzer a verkli, ezt szívvel kell tekerni!” – tették hozzá.

A napot megkoronázza, hogy a Fővám téri gyalogos aluljáróban este 19:00 és 22:00 óra között 15 perces minikoncerteken vehetnek részt az érdeklődők, amelynek során élő orgonajátékban gyönyörködhetnek.

A Filharmónia Magyarország hagyományteremtő céllal rendezi meg az Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei eseményt, amelynek célja felhívni a figyelmet az orgonához kapcsolódó zenei élmények kimagasló kultúraformáló erejére, valamint az, hogy értékes ismereteket közvetítsen a hangszer történelmével, működésével, építésével és jövőjével kapcsolatosan.