Kilencvenmilliós útdíjcsalást derített fel a NAV

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Debrecen térségében, a 4-es úton olyan járművet ellenőriztek, amelyen a rendszámot azért helyezték el szabálytalanul, hogy az útdíjfizetési kötelezettséget elkerüljék. Az okozott kár csaknem 90 millió forint – közölte a NAV hajdú-bihari adó- és vámigazgatósága vámszakmai sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Kiss Nóra közleménye szerint a pénzügyőrök ellenőrzésre állítottak meg egy almát szállító kamiont. Azt észlelték, hogy a jármű első rendszámát a sofőrfülkében, a szélvédő mögött úgy helyezték el, hogy a kamera nem tudta leolvasni.

A NAV munkatársai az egységes közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer adataiból megállapították, hogy a jármű több esetben is útdíjas szakaszon közlekedett, de hónapok óta nem fizetett, és ezzel megközelítőleg 90 millió forint kárt okozott.

A pénzügyőrök költségvetési csalás elkövetése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál és értesítették a rendőrséget – zárul a közlemény.

A címlapfotó illusztráció.