174 millió forint értékű hamis parfümöt foglalt le a NAV

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti ellenőrzésen 15 ezer üveg hamis parfümöt, valamint mintegy 5 millió forint értékű hamis márkajelzésű hangfalat foglaltak le.

A pénzügyőrök egy kőbányai üzlet előtt figyeltek fel, az autójába különféle illatszereket pakoló, gyanúsan viselkedő férfira, aki az ellenőrzéskor elmondta, hogy Olaszországba szállítaná a parfümöket. Erre már nem kerülhetett sor, mivel a NAV munkatársaiban – az áru csomagolásának minősége és a márkajelzések elírásai láttán – felmerült a gyanú, hogy a parfümök utánzatok lehetnek.

A pénzügyőrök ezután természetesen azt a raktárt is megvizsgálták, ahol a férfi a vélhetően hamis illatszereket vásárolta. A polcokon további 13700 különféle márkás ruházati, kozmetikai terméket és parfümöt (Lancome, Gucci, Hugo Boss, Bvlgari, Dior, Giorgio Armani, Chanel, Versace, stb.) találtak, amik az előzetes szakértői vélemény alapján szintén hamisítványok. Egy másik üzlet ellenőrzésekor pedig 300, csaknem ötmillió forint értékű, hamis márkajelzésű hangfalat is lefoglaltak a pénzügyőrök.

A pénzügyőrök eljárást kezdeményeztek a NAV pénzügyi nyomozóinál iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – olvasható a NAV közleményében.

A címlapfotó forrása: Nemzeti Adó- és Vámhivatal