Az élet bűn és halál fölötti győzelmét ünneplik a keresztények

 

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az „ünnepek ünnepe” (sollemnitas sollemnitatum). Ma van húsvét vasárnapja a nyugati keresztény egyházakban.

A keresztény egyházak tanítása szerint a húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe. Időpontja a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap (azaz március 22. és április 25. közé eshet), ehhez igazodik az egyházi év valamennyi változó idejű, úgynevezett mozgó ünnepe.

A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény tanítás szerinti beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életbe. Jézust a zsidó húsvét előtt ítélte halálra Poncius Pilátus, nagypénteken keresztre feszítették, és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.

Az ünnepet negyvennapos, hamvazószerdától nagyszombatig tartó böjti időszak készíti elő, központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája (vigilia paschalis). Ekkor ünneplik a világosság győzelmét a sötétség, az élet győzelmét a bűn és halál fölött, amiben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás. A nagyszombat napján szentelt húsvéti gyertya a feltámadott Üdvözítőt a világ világosságaként jelképezi. Húsvétvasárnap ünnepélyes szentmisét tartanak. A feltámadás napján a pápa a Szent Péter téri ünnepi misén mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et orbi (a városhoz, vagyis Rómához és a világhoz intézett) apostoli áldását.

Húsvéti vigília a Szent István-bazilikában 2019. április 20-án. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, mert ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartásnak része a húsvéti ételek (bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása. A szentelés után a hívők siettek haza, mert a néphit szerint a lemaradó még abban az évben meghal, míg az elsőnek hazaérő első lesz az aratásban. A szentelt étel maradványainak varázserőt tulajdonítottak: a tojás héját a veteményre szórták, a kotlós fészkébe tették vagy meghintették vele a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne.

Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a 16. századtól adatolható.

T. Sebestyén Ottó plébános vizet szentel az erdélyi Csíkzsögödön 2019. április 20-án. (Fotó: MTI/Veres Nándor)

A húsvéthétfőt régebben – a locsolkodás szokására utalva – vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt, szabadban töltött szórakozással, az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek.

A félelem legyőzésére hívott fel a pápa a vigilián

Ferenc pápa arra szólította fel az embereket a szombat esti vigilián, hogy győzzék le a félelmet és a kétségbeesést, mert ezek véget vetnek a reménynek. A húsvéti virrasztás szertartása hagyomány szerint a teljesen sötétbe boruló Szent Péter-bazilika bejárati csarnokában indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet és a húsvéti gyertyát. A gyertyára rávéste a görög ábécé első és utolsó betűjét, az alfát és az ómegát, valamint az idei évszámot. A gyertyaviaszba négy tömjénmagot is beleillesztett kereszt alakban. Ezt követően a pápa meggyújtotta a gyertyát, és azt kézben tartva a bazilika főoltáráig haladt, a vele koncelebráló papoktól kísérve.

A szokás szerint a hívőkkel teli Szent Péter-bazilika ezalatt teljes csendben volt, a fényeket eloltották, és csak a papok és a hívők kezében levő gyertyák világították meg az épület belsejét. A bazilikában akkor gyulladtak meg a fények, amikor a pápa az oltárhoz ért. A szertartás során megszólalnak a Szent Péter-bazilika három napja néma harangjai is.

Pope Francis leads the Easter Vigil mass at the Saint Peter's Basilica in Vatican City, 20 April 2019. Christians around the world are marking the Holy Week, commemorating the crucifixion of Jesus Christ, leading up to his resurrection on Easter. EPA/RICCARDO ANTIMIANI

Szombat esti vigília a Szent Péter-bazilikában 2019. április 20-án. (Fotó: EPA/RICCARDO ANTIMIANI)

 

A pápa szentbeszédében az életnek arról a négy nagy kövéről szólt, amelyek „szétzúzzák a reményeket és várakozásokat”. Ezek: „a halál, a bűn, a félelem és a világi dolgokhoz való ragaszkodás”. „A reményt gyakran a bizalom elvesztésének a köve is gyengíti. Amikor eluralkodik az az elképzelés, hogy minden dolog rosszul megy, és a legrosszabb esetben a rossz nem is ér véget soha, akkor arra a lemondással teli hiedelemre jutunk, hogy a halál erősebb az életnél, és cinikussá, gúnyolódóvá válunk… és végül kialakul az a lelki állapot, amelyben csak a sírra gondolunk: minden ott ér véget reménytelenül” – mondta, és felszólította a hívőket, hogy kérdezzék meg maguktól, merre vezet az útjuk az életükben, és ne temessék el a reményt.

Ferenc pápa a virrasztáson nyolc személyt részesített a keresztség, valamint az első áldozás és bérmálkozás szentségében. Három férfi és öt nő van közöttük: a legfiatalabb 21, a legidősebb 61 éves.