A magyarok többsége támogatja a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását

 

A magyarok 86 százaléka támogatja a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását – derült ki a Nézőpont Intézet online villámkutatásából. A felmérésben azt írták: „az Orbán-kormány 2017-es döntésének még a kormányellenesek több mint háromnegyede (78 százalék) is örül”.

A Nézőpont Intézet közleményében úgy fogalmazott: ez is mutatja, hogy a Fidesz-KDNP a migráción és a családpolitikán túl is „pártokon átívelő konszenzust tud teremteni egyes intézkedéseivel”.

A megkérdezettek fele (51 százalék) tudta, hogy körülbelül hány éve nyilvánították munkaszüneti nappá nagypénteket, míg az emberek harmada (31 százaléka) hitte azt, hogy idén lesz először piros betűs ünnep ez a nap. A magyarok többsége az Orbán-kormány intézkedéseként gondol a munkaszüneti nappá nyilvánításra, mindössze a megkérdezettek 5 százaléka vélte úgy, hogy egy régebbi kabinet vezette be ezt az intézkedést.

A magyarok túlnyomó többsége tudta, hogy keresztény ünnep nagypéntek, de azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi az eredete, bizonytalan válaszokat kapott felmérésében az intézet. A válaszolók 43 százaléka tudta, hogy Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények ezen a napon. A megkérdezettek egyharmada (31 százalék) tévesen úgy vélte, Jézus feltámadását ünnepelik nagypénteken.

A Nézőpont Intézet a Magyar Nemzet megbízásából végzett, a teljes felnőtt népességre nem kor és iskolai végzettség szerint reprezentatív online közvélemény-kutatásában 500 embert kérdeztek meg 2019. április 14-én.

A címlapfotó illusztráció.