Semjén: Az állam és az egyház együttműködése a járható út

 

Nem tudok elképzelni jobb „befektetést” a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció – jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken vasárnap.

A miniszterelnök-helyettes a felújított tisztabereki görögkatolikus templom felszentelése alkalmából tartott ünnepségen hangsúlyozta, az egyházi fenntartásban lévő iskolák és szociális intézmények minőségi feladatot látnak el, egy olyan pluszt adnak az oktatáshoz, a szociális ellátáshoz, illetve a kultúrához, amit más nem tud adni.

Az egyház a szoros értelemben vett hitéleti feladatának ellátása során „mindannyiunk lelkét emeli fel és mindannyiunkat jobb emberré tesz”, az állam célja pedig az, hogy az emberek olyan minőségi életet tudjanak élni, ami az országnak is a javára válik – fogalmazott Semjén Zsolt, megerősítve, ezért az állam és az egyház együttműködése a járható út.

A kormányfőhelyettes kifejtette, a templomszentelések alkalmával Szent István királyról is meg kell emlékezni, mivel ő nevéhez fűződik a magyar egyházszervezet és az egyházmegyék megalapítása. Az általa létrehozott közigazgatási és egyházmegyék ezer éve működnek, ezért mondhatjuk Szent Istvánra, hogy ő az ország- és egyházépítő – jelezte a miniszterelnök-helyettes. Azt hagyta ránk örökül – folytatta – , hogy mindenkinek „kis Szent Istvánnak” kell lenni az életnek azon a helyén, ahová a gondviselés állította és ahová a küldetése szól.

Semjén Zsolt szavai szerint akkor tud épülni az ország, ha mindenhol megújulnak az épületek, a templomok és a települések, vagyis „ami jó az egyháznak, az jó az országnak, ami jó az országnak, az jó az egyháznak”.

Az ünnepség keretében megtartott szent liturgián Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök áldozópappá szentelte Halász György diakónust.

A magyar-ukrán-román hármas határ közelében fekvő Tisztaberek több mint harminc éve – a helyi kápolna helyére – épített görögkatolikus temploma több mint 14 millió forint értékű fejlesztés keretében újulhatott meg kívülről. Az állami támogatást is tartalmazó beruházás során elvégezték a nyílászárók cseréjét és az imaház külső homlokzatának rekonstrukcióját.

A címlapfotó illusztráció.