Hosszú évekre rács mögé kerülhet a székesfehérvári légpuskás lövöldöző

 

Akár tizenkét év fegyházbüntetést is kaphat az a férfi, aki tavaly áprilisban Székesfehérváron, az általa bérelt hetedik emeleti lakás ablakából engedély nélkül tartott, távcsöves légpuskával célzott lövéseket adott le járókelőkre.

Lőfegyverrel visszaélés bűntette, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Székesfehérvári Járási Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben – közölte a Fejér Megyei Főügyészség kedden közleményében.

A vádlott öt – köztük négy kiskorú – sértettre adott le célzott lövést. A járókelők közül hárman könnyebben megsebesültek, fennállt azonban a súlyosabb sebesülés kialakulásának reális veszélye is.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly áprilisban három nap alatt fogta el az elkövetőt. A büntetett előéletű, 35 éves dunaharaszti lakos ideiglenes lakóhelyén tartott házkutatáson egy légpuskát, céltávcsövet és lőszereket foglaltak le.

A Székesfehérvári Törvényszék az előzetes letartóztatás elrendelésekor közölte, hogy az egyik sértettet a jobb combján, a másikat a bal szeme alatt, míg a harmadik, kiskorú sértettet a hátán találta el a lövedék, amely nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott. A másik két célzott lövés a sértetteket nem találta el, a lövedékek a földbe csapódtak mellettük.

A címlapfotó illusztráció (Fotó: Shutterstock).