Tájékoztató akció indul a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről

 

A kormány tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről – közölte a kormányszóvivő pénteken Budapesten újságírókkal.

Hollik István kifejtette: minden magyar embernek joga van tudni, melyek azok a javaslatok, amelyek alapjaiban veszélyeztetik Magyarország biztonságát. Hozzátette: az eddigiekhez hasonló elemekből álló, a napokban induló akcióval szeretnének minden magyar polgárt elérni.

A kormányszóvivő kiemelte: az akcióra azért van szükség, mert miközben a magyar emberek már sokféleképpen kifejezték, hogy nem kérnek a migrációból, Brüsszelben még mindig erőltetik az ezt támogató terveket.

Továbbra is erőltetik a betelepítési kvótát, az a céljuk, hogy gyengítsék a tagországok határvédelmi jogait, a pénzzel feltöltött migránskártyán túl migránsvízumot is be akarnak vezetni. Ez utóbbit az Európai Parlament már el is fogadta – mondta Hollik István.

Kitért arra is, hogy emellett több pénzt akarnak adni a brüsszeli elképzelések alapján a bevándorlást támogató szervezeteknek, miközben csökkentenék a migrációt ellenző országok pénzügyi támogatását, ezzel is büntetve ezeket az államokat.

A kormánynak az az álláspontja, hogy ezek a tervek súlyosan veszélyeztetik Magyarország biztonságát, „megvalósulásukkal hazánk is bevándorlóországgá válna” – fogalmazott a kormányszóvivő.