Húszezer lakást érint az alacsony áfa megtartása

 

Mintegy húszezer lakást érint a kormány a héten bejelentett javaslata az ötszázalékos forgalmi adó alkalmazhatóságáról 2023 végéig – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Magyar Időknek.

Mintegy 35-40 ezer lakás áll kivitelezés alatt országszerte, és figyelembe véve, hogy az idei első három negyedévben valamivel több mint tízezer otthon készült el, 18-20 ezer lehet az idén összesen elkészülő új lakások száma. Koji László szerint a többi, már engedéllyel rendelkező lakás szerződéses viszonyaiban mind több bonyodalom adódott a kedvezmény 2019 végi lejáratához közeledvén, ami a finanszírozhatóságban komoly gondokhoz vezetett volna. „Kaotikus helyzet, egyre több vita kezdett kialakulni, de ezeknek ezzel most elejét veszi a kormányzat” – fogalmazott az ÉVOSZ elnöke a lap szombati számában.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke (Fotó: MTI/Komka Péter)

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke (Fotó: MTI/Komka Péter)

Koji László megjegyezte, hogy jelentős összegekről van szó, hiszen már egy nettó harmincmillió forintba kerülő új lakásnál is hat és fél millió forint a különbség az öt vagy a 27 százalék áfával számolt bruttó árban. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület javaslatáról – amely szerint az építési engedélyekre szóló november 1-jei határidőt 2019. március 31-ig kellene kitolni – az elnök azt mondta, ez a módosítás további mintegy négy-ötezer lakást érintene. Úgy tudjuk azonban, a határidőben nem várható változás, noha az Országgyűlésnek még el kell fogadnia a javaslatot.

Koji László hozzátette, hogy a szövetség egyeztetéseket folytat az innovációs tárcával a 2019 utáni lakáspiaci kedvezményekről. A szakszövetség egyik javaslata értelmében adó-visszatérítés segítené a családokat valamennyi kész otthon, így társasházi lakás vagy családi ház megvásárlásakor is, és lakásfelújításoknál is vissza lehetne igényelni az áfát. Jelenleg adó-visszatérítésre a saját családi ház építésekor van lehetőség: az egyes részmunkák és építőanyagok után az építtető 27 százalékos forgalmi adót fizet, ám a kereskedelmi bankokon keresztül akár ötmillió forint áfát vissza tud igényelni.