Palkovics László tárcája lesz a Corvinus fenntartója

 

Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából: a fenntartói jogok átruházást Palkovics Lászlónak, valamint Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek kell intéznie – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.

A határozat szerint Palkovics Lászlónak, Varga Mihálynak, valamint Bártfai-Mager Andreának, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek fel kell mérnie az egyetem által az állami és a magánszektor közötti fejlesztési, illetve szolgáltatási szerződéseket, javaslatot kell készíteniük a kötelezettségek állami kiváltására, illetve a kötelezettségekhez társuló állami garanciavállalás, támogatás további biztosítására.

A miniszter kormánybiztosként felel a debreceni autóipari központ fejlesztéséért 

Palkovics László kormánybiztosként felel a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért: a kinevezés 2020. augusztus 31-ig szól – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból. A kormánybiztos koordinálja a debreceni autóipari központ és térsége közlekedési és egyéb infrastruktúrájának, valamint közszolgáltatásainak fejlesztését.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Emellett feladata a központ és térsége tudásfejlesztési koncepciójának megalkotásának összefogása és javaslatot tesz az ehhez kapcsolódó szervezeti és tartalmi intézkedésekre, különös tekintettel a Debreceni Egyetem műszaki képzési profiljára, valamint a szakképzés fejlesztésére. Koordinálja emellett a debreceni önkormányzat fejlesztési koncepciójának kormányzati támogatását, a debreceni innovációs és tudományos környezet, illetve science park koncepciójának kidolgozását és megvalósítását, valamint a központ gazdasági környezetének fejlesztését elősegítő határon túli, valamint nemzetközi kapcsolatok élénkítését.

A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, munkáját nem segíti titkárság, díjazásra, juttatásra nem jogosult. A BMW július végén jelentette be, hogy gyárat épít Debrecenben. A város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő.