Bírságot kapott a Ryanair és a Wizz Air

 

Százmillió forintra bírságolta a Ryanair és 25 millió forintra a Wizz Air diszkont légitársaságot Budapest Főváros Kormányhivatala a nyári poggyászkezelési, illetve utasfelvételi súlyos mulasztások miatt – közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

Közlésük szerint a kormányhivatal megállapította, hogy a társaságok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért mindkét vállalatra pénzbírságot szabott ki. A kormányhivatal vizsgálata alapján a közlés sezerint egyértelművé vált, hogy a légitársaságok nem tettek meg minden tőlük elvárhatót az utasok megfelelő tájékoztatása érdekében, ezért az ír Ryanair légitársaságot súlyos mulasztása miatt 100 millió forint, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint megfizetésére kötelezték.

A Wizz Air és a Ryanair légitársaságok repülőgépei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (Fotó: MTI/Földi Imre)

A Wizz Air és a Ryanair légitársaságok repülőgépei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (Fotó: MTI/Földi Imre)

A két fapados társaság ellen július végén, illetve augusztus elején indított fogyasztóvédelmi eljárást a kormányhivatal. A Miniszterelnökség akkor közlése szerint a Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat, mindeközben „semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait”. A WizzAir több járatánál is előfordult a nyáron sajtóhírek szerint, hogy nem tudtak elszállítani minden jeggyel rendelkező utast, mert nem fértek föl az adott gépre.

A Ryanairrel szemben a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt indított eljárást György István fővárosi kormánymegbízott. A Ryanair Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatain fordult többször is a nyáron, hogy túlsúlyra hivatkozva nem vitte el a légitársaság az utasok feladott poggyászát.