Tömegesen betegedtek meg az emberek Heves megyében

 

Hányással, hasmenéssel, magas lázzal járó megbetegedések rövid időn belüli, nagyszámú előfordulása miatt a népegészségügyi hatóság elővigyázatosságból elrendelte a hálózati ivóvíz használatának átmeneti korlátozását a Heves megyei Domoszlón és Kisnánán – tájékoztatta a megyei kormányhivatal pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a hatóságoknak a két települést ellátó háziorvosok jelezték, hogy az elmúlt egy hétben összesen 142 beteg fordult hozzájuk hányással, hasmenéssel, magas lázzal.

Domoszlón és Kisnánán a szakemberek ezt követően haladéktalanul megkezdték a járványügyi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat – jelezte a Heves Megyei Kormányhivatal, hozzátéve, hogy a betegségek kiváltó oka és terjesztő közege egyelőre ismeretlen, a felderítésre irányuló hatósági vizsgálatok jelenleg is folyamatban vannak, azok eredménye napokon belül várható.

Kiemelték: a népegészségügyi hatóság a vizsgálatok idejére elővigyázatosságból rendelte el a hálózati ivóvíz használatának korlátozását. Ennek megfelelően az érintett településeken a határozat visszavonásáig a vezetékes víz ivásra, fogmosásra, étel-, illetve italkészítésre, babafürdetésre és mosogatásra 5 perces forralást követően ajánlott.

A szakemberek arra is felhívták a helyi lakosok figyelmét, hogy a megszokottnál is alaposabban és gyakrabban mossanak kezet szappannal, meleg folyóvízben. Amennyiben pedig hasmenéses, hányásos, lázas beteggel érintkeznek, kézmosáshoz javasolt kiskereskedelmi, gyógyszertári forgalomban kapható fertőtlenítő hatású folyékony szappan előírás szerinti használata. Ezzel együtt a fertőzés terjedésének kockázata a beteg környezetének fertőtlenítőszeres takarításával ugyancsak hatékonyan csökkenthető – hangsúlyozták.

Címlapkép: illusztráció.