Áder János felidézte: 1956-ban az egyetemisták felvonultak, a gyári munkások követeltek, a tüntetők farkasszemet néztek az ávósokkal, a felkelők harcoltak; akkor sokan úgy érezték, nincs vesztenivalójuk.

Kapcsolódó tartalom

A forradalom napjaiban magyar emberek kis csoportjai néhány igaz szóval, határozott lépéssel, jogos követeléssel indultak útnak, olykor a mártíromságba – tette hozzá.

Kiemelte, 1956 októberében a magyarok kimondták, hogy az egyetem többet foglalkozik ideológiával, mint a tudás gyarapításával, hogy a norma teljesíthetetlen, az üres padlást már nem lehet többször lesöpörni, az újságban hazugságot írnak, a személyi kultusz ártalmas, a szovjet csapatok jelenléte pedig nemkívánatos, a szabad választás annál inkább.

Kitért arra, a Testnevelési Egyetem Győri úti épületének falán emléktábla hirdeti, hogy 1956 őszén fiatalok egy csoportja elindult, hogy csatlakozzon a Műegyetemnél a forradalmi egyetemi ifjúság megmozdulásához.

Ez akkoriban bármikor, bárhol a világon megtörténhetett volna, de mégis történelem lett, mert Magyarországon történt a huszadik század derekán,

a kommunista diktatúra nyolcadik évében, amikor az utcán összeverődni, gyülekezni inkább gyanús volt, mint természetes – mondta Áder János.

A fiatalok megelégelték, hogy hallgassanak, hiányolták a szabadságot, ezért gyülekeztek és keltek útra – emlékeztetett.

Kapcsolódó tartalom

„Ők a háború gyermekei voltak és az ötvenes évek Magyarországán váltak felnőtté, egy olyan világban, amely a látszatra épült, egy olyan országban, ahol zsarnokság volt” – emelte ki.

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verséből idézve Áder János azt mondta: a vers minden szava egy ostorcsapás, az utolsó két sor is: „ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál”.

Megfogalmazása szerint akkor egy ország állt „véres emberkísérlet” alatt.

A kommunista kísérlet arról szólt, hogy egy társadalomból ki lehet-e irtani a szabadság szeretetét, és a kísérlet a fiatalokból váltotta ki a legnagyobb elégedetlenséget.

„A szabadság különös jószág”: a jelenléte, megléte természetes, de a hiánya fojtogató – mondta.

A volt államfő felidézte: a zsarnokság lassan lopakodott be az életünkbe, aztán tiltás, megfélemlítés, cenzúra, vagyonelkobzás, koncepciós perek, kitelepítés, börtön lett belőle.

1956 októberében a magyar embereket a szabadság hiánya vitte utcára, elmentek a végsőkig, és megtapasztalhatták, nincsenek egyedül – emelte ki.

Kapcsolódó tartalom

A parittyával sem bíró „Dávidok” győzni tudtak a tankokkal felvonuló Góliáttal szemben – összegezte a történteket, hozzátéve: ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy mi történt november 4-e után.

Áder János kitért arra, hogy a Hegyvidéknek, a Budakeszi útnak, a Maros utcának, a Déli pályaudvar környékének, a Széna térnek ma sem csak házai, üzletei, lakói, iskolái vannak, hanem emlékei, áldozatai és hősei is: azok, akik a sortüzekben találatot kaptak, a harcokban elestek vagy akiket a megtorlás idején kivégeztek.

Azt mondta,

ha 1956 hőseinek nevét meglátjuk egy emléktáblán, meg kell állni egy pillanatra, és engedni, hogy „egy kicsit égessenek a betűk”.

Ma már sokszor nem gondolunk a szabadságért fizetett súlyos áldozatra, mert a szabadság olyan természetes, mint hogy levegőt veszünk – jegyezte meg.

Az Alkotás és a Győri úton ma is gyülekeznek fiatalok, és mire érett felnőtté válnak, megértik Deák Ferenc gondolatát: „csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot nyújtani” – zárta beszédét Áder János.

Az ünnepi rendezvény után Áder János, Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és Fonti Krisztina alpolgármester koszorút helyett el a Gesztenyéskertben az ’56-os emlékműnél.