Ráerősít az idegen nyelv tanítására a kormány

 

Magyarország versenyképességének növelése érdekében – a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslataival egyetértve – a kormány további intézkedések kidolgozására kérte fel a minisztériumokat a magyar lakosság idegennyelv-tudásának javítására – közölte az ITM a hirado.hu-val.

Mint írják, a nyelvtudás általános szintjének emelése segíti a fiatalok boldogulását, a munkavállalókat, a magyar vállalkozásokat, az állami és gazdasági szervezetek versenyképességének növelését is, ezért a kormány elfogadta a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatait és a konkrét intézkedések kidolgozására kérte fel a minisztériumokat.

Beszámoltak arról, hogy a tervezett intézkedések között szerepel a korszerű idegennyelv-oktatási módszerek meghonosítása; a nyelvszakos tanári képzésben részt vevő hallgatók külföldi résztanulmányainak támogatása; a két tannyelvű általános és középiskolai oktatás és az anyanyelvi idegennyelv-tanárok alkalmazásának ösztönzése. Emellett a nyelvtanulási diákhitel bevezetése; az idegen nyelvi táborok, tanulmányutak, diákcsere programok ösztönzése; a középiskolában oktatott második idegen nyelv óraszámának az első idegen nyelvre történő átcsoportosíthatóságának vizsgálata, továbbá a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezése is.

Ismertették: a kormány arról is döntött, hogy az idegennyelv-tanulás költségeit finanszírozó nyelvtanulási diákhitelt, valamint az állami támogatású felnőttképzési idegen nyelvi programok hatékonyságának javításához szükséges intézkedéseket még ebben az évben kidolgozza.

Mint közölték, az idegennyelv-tanulás ösztönzésére bevezetett ingyenes nyelvvizsga eredményei is már látszanak, január óta több mint 10 ezer fiatalnak térítette vissza a sikeres nyelvvizsga díját az állam, a beadott igénylések száma pedig eléri a 20 ezret. Idén januártól a kormány minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti a sikeres középfokú nyelvvizsga díját, ezzel is ösztönözve a nyelvtanulást és nyelvvizsgázást.