Pontonhidat építettek katonák a Sajón

 

Katonák építettek pontonhidat a Sajón a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Muhi és Köröm községek között, mert a közeli kesznyéteni állandó híd felújítása elkerülhetetlenné vált, és azt le kellett zárni. A honvédek két óra alatt megépítették az ideiglenes átkelőt, a forgalom zavartalan – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Németh Szilárd a katonák munkáját dicsérve úgy fogalmazott: a honvédség szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredének katonái „katonásan” rakták le a hidat, a magyar honvédek minden körülmények között teljesítik, amit vállaltak, „számukra a parancs az elsődleges”.

Mint mondta, a katonák megkapták a parancsot, idejöttek, megépítették a hidat. Kizárólag a Magyar Honvédségnek van Magyarországon ilyen képessége, a honvédség tud ilyen átkelőt létesíteni, akár a Dunán, akár a Tiszán, vagy bármely folyón – hangsúlyozta.

Hozzátette: a katonák nemcsak parancsot tudnak „vakon” végrehajtani, hanem még ötleteik is vannak, itt is felmerült műszaki probléma, de megoldották.

A katonák bebizonyították, hogy nemcsak a határvédelemben, a magyarok biztonságának érdekében tudják az alkotmányban foglalt feladataikat megoldani, hanem ilyen esetben is – jegyezte meg Németh Szilárd.

Az államtitkár a sajtótájékoztatóra érkezve autójával áthaladt a hídon. Közölte: mindössze öt percet kellett várakoznia az átkelésre.

A 44 méter hosszú, 60 tonna teherbírású pontonhíd – az önkormányzatoknak és Koncz Ferencnek, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének felkérése – kormányzati támogatással épült meg. A munkálatokhoz a szentesi katonák két parti hídkompot és öt folyami hídkompot használtak fel. A hídon autóbuszok, tehergépkocsik és személygépjárművek egyaránt biztonságosan átkelhetnek.

A műszaki ezred katonái – búvárokkal és egészségügyi feladatokat ellátó katonákkal együtt –, összesen huszonnégy emberrel váltásokban, éjjel-nappal üzemeltetik a hidat, előreláthatólag november közepéig, amikorra befejeződik az 1963-ban átadott állandó híd felújítása, amely több, mint 218 millió forintba kerül.

A Sajótól északra 46 települést érint a kesznyéteni híd felújítása. A pontonhíd nélkül néhány településről több, mint negyven kilométeres kerülővel juthattak volna csak el az emberek a munkahelyükre, az iskolájukba. Az ideiglenes átkelő mintegy 15 ezer embernek jelent segítséget.