Kevesen vállalják a nevelőszülőséget Magyarországon

 

Egyre kevesebben választják a nevelőszülőséget. Az SOS Gyermekfalvak kutatása szerint az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent a számuk, miközben egyre több gyermek kerül állami gondozásba. A felmérésből az is kiderült, hogy az egyik legfőbb visszatartó ok a társadalmi előítélet.

„Fontos tevékenység és fontos lenne elismerni a nevelőszülők munkáját ahhoz, hogy többen vállalják” – mondta az M1 Ma reggel című műsorában az SOS Gyermekfalvak szakmai igazgatója. Szilvási Léna hozzátette, érezhető, hogy vannak sztereotip vélemények a nevelőszülőséggel kapcsolatban, és ez rosszul esik a nevelőszülőknek vagy azoknak a gyermekeknek, akik náluk élnek.

„Többféle véleményt is lehet hallani, de általánosan azt beszélik róluk, hogy biztos a pénzért csinálják ezt a munkát, és nem a gyerekek a fontosak nekik, vagy éppen a gyerekekre is megjegyzéseket tesznek” – részletezte.

Lelkileg megterhelő munka

Szilvási Léna úgy látja, a nevelőszülőség az egyik legmegterhelőbb szakma, ugyanis érzelmileg érettnek kell lenni annak a nevelőszülőnek, aki egy más családban sérült gyermeket nevel, és adott esetben képes is a gyermeket elengedni.

A bér elmarad a munka jelentőségéhez képest

Arról is beszélt, hogy a szakma a szépségéhez és a nehézségéhez képest a kevésbé megbecsültek közé tartozik, még annak ellenére is, hogy társadalombiztosítási jogviszony jár a nevelőszülői munkával, azonban ugyanúgy, ahogy a csecsemőgondozók, a kisgyerekápolók, az óvónők sincsenek anyagilag megbecsülve, úgy a nevelőszülők bére is elmarad a munka jelentőségéhez képest.

Azzal kapcsolatban, hogy a nevelőszülőknek milyen félelmeik vannak, úgy reagált: a megkérdezettek többsége attól tart, hogy a gyermek, aki hozzákerül, nem fogadja őt el. Hozzátette, jogos félelem, hiszen azoknak a gyermekeknek, akiket kiszakítanak a családjukból, érzelmileg rendkívül megterhelő folyamat más családba kerülni.

Gyerekek és kísérőik az Éden földön című zenés fantasy előadáson a Honvédelmi Minisztérium (HM) szervezésében meghívott állami gondozott és hátrányos helyzetű gyerekek Magyarország karácsonya elnevezésű karácsonyi ünnepségén a Nemzeti Színházban 2016 december 7-én. MTI Fotó: Kallos Bea

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Kallos Bea)

Szinte bárki jelentkezhet nevelőszülőnek

Kiemelte, ezt a szakmát olyan emberek választják inkább, akik már felnevelték saját gyermekeiket, azonban elég sok energiát éreznek magukban, hogy még gyermeket neveljenek, vagy éppen a fiatalabbak közül azok, akik szeretnének tenni valamit a társadalomért.

„Vannak olyan emberek a társadalomban, akik ezt a fajta felelősségérzetet ilyen formában ki tudják élni, és sok nevelőszülőtől hallom, hogy úgy érzik, jól döntöttek, amikor a futószalag mellől vagy a mezőgazdasági munkából, vagy a munkanélküliségből váltottak erre a hivatásra” – mondta Szilvási Léna.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak párok, egyedülállók is dönthetnek úgy, hogy állami gondozott gyermeket nevelnek. Hangsúlyozta, nők és férfiak egyaránt, hiszen ahogy anyaképre, úgy apaképre is szükségük van a gyermekeknek.

Kevesebb a nevelőszülő és több gyermek van állami gondozásban

Arra a kérdésre, hogy mi oka lehet annak, hogy egyre több az állami gondozásban nevelkedők száma, azt mondta, ennek az elszegényedés és az ebből kialakuló családi problémák lehetnek a főbb okai. És az is elképzelhető, hogy a gyámügy több jelzést kap, mint korábban.

„Lehet, hogy fokozottabb az érzékenységünk, hamarabb emelik ki a gyermeket a családból, mint korábban. Nyilván jobb minél hamarabb egy aktív lépést tenni, hogy minél gyorsabban megoldódjon a probléma. Az okok sokfélék” – mondta.

Szükség lenne arra, hogy minél több nevelőszülő jelentkezzen, ezért SOS Gyermekfalvak szakmai igazgatója arra kérte az M1 Ma reggel című műsorának nézőit, hogy fontolják meg, vállalnak-e nevelőszülőséget.