Minden magyar gyomrát vigyázza a Nébih

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ellenőrzést indított július elsején: a hagyományosan vizsgált rendezvények és gyermektáborok mellett új területeket is bevontak az akcióba, így a sütödékben kínált a halak és haltermékek származásán túl az állati gyógyszereket és az erdészeti tűzifát is vizsgálja a hivatal – mondta a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese szerdán az M1 hírcsatornán.

Nagy Attila hozzátette: az első részeredményeket július végén közlik, a végleges megállapításokat a vizsgálat augusztus végi lezárását követően teszik közzé. Példaként említette, hogy a szezonális ellenőrzésbe az idén bevonták a kistermelők által előállított termékeket, az erdészeti tűzifát és az állati gyógyszereket.

Kiemelte, a tisztasági szempontok mellett egyebek mellett a sütödékben nézik a halak és haltermékek származását, a rendezvényeken és a gyerektáborban teljes körű ellenőrzést tartanak. Hozzátette, ez eddigi tapasztalatok alapján nyáron folyamatos problémát jelent a dolgozók nem megfelelő képzettsége, illetve a túlterheltségük.

Nagy Attila elmondta, az elmúlt években a nyári ellenőrzéseken csökkent a szabálytalanságok aránya, például tavaly mennyiségben és értékben kevesebb terméket kellett kivonniuk a forgalomból, mint előtte.