Orbán Viktor: Magyarország legértékesebb vagyona a szuverenitása

 

Felavatták a szovjet megszállás áldozatainak obeliszkjét Óbudán. Az emlékművel nemcsak a Szovjetunióba hurcolt több mint nyolcszázezer ártatlan embernek, hanem a szovjet diktatúra minden magyar, anyaországi és határon túli áldozatának is emléket kívánnak állítani. Orbán Viktor miniszterelnök az eseményen mondott ünnepi beszédében úgy fogalmazott: ha a kommunizmus minden áldozatának a nevét ráírták volna az obeliszkre, akkor az a világ egyik legmagasabb emlékműve lenne.

Orbán Viktor miniszterelnök a fővárosi Gulag-emlékmű keddi avatásán, ünnepi beszédében elmondta: emlékezni kell azokra a katonákra, akiket minden ok nélkül, minden hivatalos egyezmény ellenére háborús bűnösként kezeltek; a hadifogolyként elkönyvelt civilekre, a férfiakra, nőkre, gyerekekre, akiket pusztán származásuk vagy nevük hangzása miatt, avagy csak néhány órás málenkij robotra vittek el.

Azért vagyunk itt – hangsúlyozta a miniszterelnök –, hogy emlékezzünk a vallatópincékre, az erőszakkal, kínzással kikényszerített vallomásokra, az előre megírt halálos ítéletekre, az előre kirótt 25 évekre.

Orbán Viktor kiemelte, hogy emlékeznünk kell a Gulag felé vezető hosszú útra is, „az elosztótáborokra, majd a végtelennek tűnő utazásra a szovjet lágerek felé. Az állomásokra, ahol ezrek és ezrek tűntek el, még mielőtt eljutottak volna a pokolnak abba a bugyrába, ahol a fagy, az éhezés, a napi 10-14 órányi kemény fizikai munka, orvosi ellátás hiánya, az őrök brutalitása miatt a halálozási arány néha a nyolcvan százalékot is elérte”.

Hozzátette: emlékezni kell a visszatérésre is, amelyet sokan úgy éltek meg, mintha csak a korábbi munkalágert egy nagyobb táborra cserélték volna.

A miniszterelnök kiemelte továbbá: a mai szabad, demokratikus világot véletlenül sem szabad természetesnek gondolni, sokkal inkább kivételesnek, olyan kegyelmi állapotnak, amely csak úgy tartható fenn, ha „elszántak vagyunk arra, hogy soha többé nem engedjük meg, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjen velünk”.

Magyarország nem termelt ki elnyomó ideológiákat

Európa a korszakalkotó eszmék, és világpusztító ideológiák hazája egyszerre – jelentette ki a miniszterelnök, aláhúzva, hogy az utóbbiak közül valamennyi – a nemzetiszocializmus, a nemzetközi kommunizmus és „a népeket gyarmati sorba terelő” modern imperializmus – tőlünk nyugatra ütötte föl először a fejét.

„Legyünk büszkék arra, hogy Magyarország olyan ország, amely sosem termelt ki elnyomó ideológiákat és sosem akart senkit gyarmati sorsra ítélni. A mi országunk a józan emberek országa, akik tudják, hogy a békesség, a szabadság, a függetlenség nem csak nekünk fontos, ezért tiszteljük és elismerjük más népek jogát is erre” – mondta Orbán Viktor.

Jottányit sem lehet engedni a szuverenitásunkból

A második világháború után megtanultuk, hogy Magyarország legértékesebb vagyona a szuverenitása – hangoztatta a miniszterelnök. „Deportáltak, elhurcoltak és kitelepítettek százezreivel fizettük meg a gyengeségünk, a függetlenségünk elvesztésének az árát” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint Magyarország szuverenitásából azért nem lehet engedni jottányit sem, mert ”jól tudjuk, ha csak a kisujjunkat nyújtjuk is, már rögtön az egész karunkat vinni fogják”.

A Gulag-emlékmű egy olyan Magyarország megteremtését követeli – folytatta –, ahol nem történhetnek hasonló események, ezért minden életszerűtlen ideát, zavaros gondolatot, idegen érdeket szolgáló tervet a határokon kívül kell tartani.

A kommunizmus igazi arcát Gulagnak hívják

Orbán Viktor szólt arról is, hogy „a kommunista vezérek szobrai számos európai politikus fejében még most is állnak”, nem hajlandók tudomásul venni, hogy Európa egyesüléséhez Marx és Lenin szobrainak ledöntésén keresztül vezetett az út.

Emberarcú kommunista rendszer nem létezik – hívta fel a figyelmet – „a kommunizmus igazi arcát Gulágnak hívják”.

A kormányfő szerint Marx, Lenin és az átnevelő táborok szellemisége még ma is fel-felbukkan Európában. Példaként említette, hogy a „nem Brüsszel szája íze szerint” alakult olaszországi választással kapcsolatban volt, aki azt mondta, „majd a piacok megtanítják választani az olaszokat”. És vannak, akik „különféle eljárásokat akarnak a nyakunkba varrni csupán azért, mert másként látjuk a világot, mint ők, és mi nem akarunk bevándorlóországgá válni” – fűzte hozzá.

Sokan dolgoztak az emlékműért

Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke köszöntőjében azt mondta: több mint két éven keresztül 200-nál is többen dolgoztak azért, hogy méltó körülmények között avathassák fel az emlékművet.

Emlékeztetett, éppen 27 éve, 1991. június 19-én hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot, és lettünk „végérvényesen szabadok”.

Arról is beszélt, hogy a mai napig kettős mérce érvényesül, mert míg a náci gaztetteket mindenkor lehetett nyíltan elítélni, addig a kommunista népirtást szemérmesen elhallgatták, átértékelték. A kettős mérce elleni küzdelem a mostani emlékműállítással sem érhet véget – tette hozzá a volt fideszes országgyűlési képviselő.

Az ünnepségen elhangzott: az Árpád fejedelem útja mellett fekvő parkban lévő Gulag-emlékmű, amely egy 10 méter magas fekete gránit obeliszk, azoknak állít emléket, akik egy gonosz, embertelen ideológia miatt szenvedve hazájuktól több ezer kilométerre végeztek kényszermunkát, és életüket adták a hazájukért, magyarságukért, vallási, politikai identitásukért.