Ne simogassuk meg az árvának tűnő erdei állatot!

 

Egyre több őzgidát találnak a túrázók a Mátrában. Már négy kis vadállatot vittek el a Gyöngyösi Állatkertbe. Volt aki, azt hitte, hogy árvák, de akadt, aki annyira aranyosnak találta őket, hogy nem tudott ellenállni, és megsimogatta az őzeket. Ezzel megpecsételték az őzgidák sorsát, mert anyjuk így már nem fogadta el őket.

Jóízűen kortyolják a cumisüvegből a tápszert az őzgidák a Gyöngyösi Állatkertben. Az utóbbi időben négy is érkezett az állatkertbe, túrázók hozták be őket. Gondozóik elmondták: visszatérő probléma, hogy a turisták gyakran magukkal viszik az egyedül talált fiatal állatokat, pedig ezzel többet ártanak, mint használnak, hiszen például a nőstény őzek többször is egyedül hagyják kicsinyeiket.

Erdősné Molnár Bernadett, a Gyöngyösi Állatkert állatgondozója az M1-nek elmondta: sok esetben hiszik azt a túrázók, hogy árvák ezek az állatok, de ez nem így van. Az anyjuk távol van, de minden esetben vissza szokott menni hozzájuk. Amennyiben ilyen esetben elviszik vagy hozzájuk nyúlnak az emberek, az anyjuk már nem fogja őket visszafogadni – hangsúlyozta a gondozó.

A legfontosabb, hogy a kicsik megerősödjenek, ezért naponta nyolcszor kapnak enni. Három hónapos korukig maradhatnak az állatkertben, ennyi idő alatt megszokják az emberek közelségét. A természetbe már nem vihetik vissza őket, mert nem lennének életképesek, ezért valószínűleg vadasparkokba kerülnek majd.