Hetvenezer helyen már helyreállították az áramszolgáltatást

 

Tömeges üzemzavart okozott a Nemzeti Közművek szolgáltatási területén a Dél-Alföldön szerdára virradóra végig vonuló vihar: csaknem százezer ügyfélnél okozott áramszünetet, de kora délelőttre már 70 ezer helyen helyreállították a szolgáltatást – tájékoztatta a cég az MTI-t.

A közlemény szerint Baja és Kecskemét környékét érintette leginkább a vihar, amely kelet felé vonulva Békéscsaba térségében is károkat okozott. A letört ágak és a tövestől kifordult fák a villamoshálózatra zuhantak, oszlopok törtek ki, emiatt tömeges üzemzavar alakult ki Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd, valamint Békéscsaba, Gyula és Békés közelében.

Folyamatos a helyreállítás

A Nemzeti Közművek munkatársai egész éjszaka dolgoztak, azonnal megkezdték a hibák felderítését és ahol lehetett a javítást. A helyreállítás folyamatos, a cég száznál is több szakembere dolgozik a helyszíneken.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kidőlt fák sok helyen megrongálták a hálózatot, a leszakadt vezetékek megközelítése élet- és balesetveszélyes.

Háromszáz esetben riasztották a tűzoltókat

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi tájékoztatása szerint szerda kora reggelig mintegy háromszáz esetben riasztották viharkárhoz a tűzoltókat, és még érkeznek újabb bejelentések.

Éjjel elsősorban Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Pest megyében volt szükség a munkájukra a mostoha időjárás miatt. Főként kidőlt fák, letört ágak miatt hívták őket. Békéscsabán és Kecskeméten például parkoló autóra, Ócsán családi házra, Mórahalmon, Csanyteleken és Derekegyházon pedig utakra borultak fák.

Lakóházakat rongált meg, fákat csavart ki a vihar Veszprém megyében 

Lakóházak tetőszerkezetét rongálta meg, fákat csavart ki Veszprém megye több településén a vihar kedden késő este – tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

Bakos György elmondta, hogy Devecserben öt ház tetőszerkezetét rongálta meg a jégeső, Ajkán egy buszmegállót döntött össze, Balatonalmádiban reklámtáblákat rongált meg, Márkón néhány lakóépület pincéjébe folyt be a víz. Személyi sérülés nem történt.

A címlapi kép illusztráció.