Hadseregfejlesztés: a légierő prioritást élvez

 

A Magyar Honvédség fejlesztésében a légierő prioritást élvez – közölte a honvédelmi miniszter az M1 Ma reggel című műsorában. Benkő Tibor elmondta: a honvédség tíz éves fejlesztési tervét, a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot a mindenkori kihívásoknak, kockázatoknak megfelelően állították össze. Ütemezését az határozza meg, hogy mire van szüksége elsősorban az országnak, az ország biztonságának.

Az elsődleges területek között a miniszter a légierő fejlesztésén túl a katonák egyéni felszerelésének, eszközeinek modernizációját, a kibertámadások elleni védekezést szolgáló eszközök, továbbá páncéltörő eszközök beszerzését sorolta fel.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Zrínyi 2026 programban rövidesen megkezdődik a magyarországi fegyvergyártás, amely nemcsak a honvédség, hanem más fegyveres és rendvédelmi testületek fegyverellátását is fedezni kívánja, illetve a tervek szerint később más országok piacán is megjelennek a magyar fegyverek.

A közelmúltban beszerzett A319-es típusú Airbus csapatszállító repülők után olyan repülőgépek beszerzését tervezik, amelyekkel technikai eszközöket is szállíthatnak, légideszantolásra alkalmasak – ismertette Benkő Tibor.

A miniszter kiemelte: a program mögött az anyagi támogatás is megvan, ez biztosítékot ad arra, hogy önálló, erős Magyar Honvédséget tudjanak építeni.