Változatlan ülésezési rendben folytatja munkáját az Országgyűlés

 

Nyugodt, kiegyensúlyozott törvényhozói munkára számít a következő parlamenti ciklusban Kövér László: az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtök este arról is beszélt, hogy a parlamenti ülésezés rendje nem módosul, s bár a házszabályban lesznek kisebb változások, ezek technikai jellegűek – szerinte azzal, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc vezetésével önálló frakciót alakíthatott, csökkenni fog a parlamenti viták színvonala.

Az Országgyűlés elnöke a némileg átalakított kormánystruktúra miatt a parlament és kormány együttműködésében nem vár változást, ugyanakkor további javulást remél, mivel nyolc év tapasztalata van mögöttük. Azt mondta: nyugodt, kiegyensúlyozott, higgadt, ilyen értelemben kicsit lassú törvényhozói munkára számít. Ha ez így lesz, több időt fordíthat a kormány saját parlamenti frakcióira is. Hozzátette: elvárja a parlamenti államtitkároktól, hogy intenzívebb kapcsolatot ápoljanak a kormánypárti képviselőkkel a félreértések, megoldatlan ügyek elkerüléséért.

Kövér László, házelnök (MTI Fotó: Soós Lajos)

Kövér László, házelnök (MTI Fotó: Soós Lajos)

Kövér László kitért arra is: hivatali munkatársai már gyűjtik a problémás pontokat, amelyeknél a házszabályban módosításra van szükség, ezek a Ház működését teszik majd gördülékennyé. Reméli – mondta -, hogy meg tudják nyerni az ellenzéket is a változásokhoz, amelyek technikai jellegűek. Új házszabályra nincs szükség, a frakcióknak nagy az autonómiájuk, beleértve a pénzügyi források felhasználását is.

Közös zsinórmértékre lenne szükség

A parlamenti alelnökökről szólva azt mondta: a jobbikos Sneider Tamás és a szocialista Hiller István hasonlóképpen gondolkodnak az Országgyűlés tekintélyéről mint ő. Felvetette, hogy informális beszélgetésre kéri fel őket a kormánypárti alelnökökkel együtt, arra, gondolják át, milyen magatartást tanúsítsanak, ha a képviselők egyike-másik átlépi a tiszteletlenség határait. Szerinte érdemes lenne megpróbálni közös zsinórmértéket meghatározni, ugyanakkor mindig a konkrét szituáció dönti el, mit kell tennie a levezető elnöknek.

Az Országgyűlés plenáris ülése 2018. május 18-án (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Az Országgyűlés plenáris ülése 2018. május 18-án (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Az ülésezés rendje nem változik a következő ciklusban, a jövő évi költségvetés miatt azonban az elkövetkező időszakban minden héten ülésezik az Országgyűlés. Az őszi ülésszaktól pedig visszatérnek a megszokott ülésezési rendre – jelezte Kövér László. Ha minden jól megy, július 20-ig el tudják fogadni a költségvetést, ha nem, akkor a következő héten – tette hozzá. Kérdésre kitért arra is: a törvényalkotási bizottság szerepe olyan marad, mint amilyen volt. A házelnök arra számít, hogy a kormányfő inkább politizál majd, mint eddig, a kormánynak világos irányokat szab a stratégiával kapcsolatban, ebben erőteljesebben részt vesz majd, mint eddig. Ezt eddig az a rengeteg ügy, amely a miniszterelnököt leterhelte, nem tette számára lehetővé – mondta Kövér László.

Arról, mi lehet a cél a ciklus végére, azt mondta: Magyarországot meg kell védeni, a biztonságát fenn kell tartani, a családokat meg kell erősíteni. Nem a migrációban látják Magyarország népességének megújulási lehetőségét, hanem a családok támogatásában – közölte. Hangsúlyozta a népesedési helyzet javításának fontosságát, szerinte ezt nemhogy három, négy ciklus alatt is nehéz megoldani. Személyes ambíciójának nevezte, hogy 2022-ben elmondhassák a választóknak, mindent megtettek, amit meg lehetett ebben az ügyben.

Gyurcsány csökkenti a viták színvonalát?

A Demokratikus Koalíció önálló frakciójának alakításáról azt mondta: Gyurcsány Ferenc és a DK “pódiumra lépésével” nem emelkedni fog a parlamenti viták színvonala, hanem tovább csökken, ami nem tölti el örömmel. Azzal is megelégedne, ha a következő négy év “nem lenne borzalmasabb”, mint a hátuk mögött hagyott időszak – jelentette ki. Mellár Tamás független és Bősz Anett liberális képviselő helycseréjéről a Párbeszéd frakciójában azt mondta: így automatikusan megmenekül a Párbeszéd-frakció, ezzel nincs teendője a házbizottságnak és a házelnöknek sem, csak regisztrálni kell, és bejelenteni a következő ülésen. Megjegyezte, Mellár Tamás függetlenként lépett fel, és azt mondta, nem csatlakozik egyetlen frakcióhoz sem. Most megmásította a saját szavát, “lelke rajta, a politikában vannak ilyen furcsaságok”.

Gyurcsány Ferenc, a DK parlamenti képviselője, a párt elnöke és frakcióvezetője az Országgyűlés alakuló ülésén 2018. május 8-án (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Gyurcsány Ferenc, a DK parlamenti képviselője, a párt elnöke és frakcióvezetője az Országgyűlés alakuló ülésén 2018. május 8-án (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Kövér László a kormánynak a budai Várba költözésére vonatkozó kérdésre azt mondta, egyáltalán nem mindegy, hol van a kabinet székhelye, ennek szimbolikus jelentősége van. Az államhatalmi ágak elválasztásának elvéből az is következik, hogy a két hatalmi ág, bár együttműködik, de helyileg elválik egymástól. A házelnök azt mondta: nagyon készül a költözésre, amely a magyar demokrácia nagy ünnepe lesz. Optimális elhelyezést kap az Országgyűlés teljes gépezete, a félemeleti és emeleti szinten visszaállítják a régi tereket, amelyeket a kommunista időkben felszabdalta – tette hozzá. A leendő európai parlamenti képviselőjelölti listáról szólva azt mondta: nem lát indokot arra, hogy változtassanak azon, hogy külhoni magyar képviselők is felkerüljenek a kormánypártok listájára.

Arról, hogy az Országgyűlés épülete a 10. helyre került azon a nemzetközi listán, amely a látogatottság szempontjából vonzó épületeket gyűjtötte össze, azt mondta: tavaly több mint 640 ezer vendége volt a Parlamentnek, és ha minden jól megy, és még nő is a látogatók száma, “éjszakás műszakot kell majd elrendelni”. Közlése szerint a növekedés a Magyarország és fővárosa iránti turisztikai érdeklődés bővülése mellett annak is köszönhető, hogy az elmúlt években “európai minőségű rendet” teremtettek a Kossuth téren és a Parlamentet belül.