Öt metróállomást akadálymentesítenek; júliustól drágul a taxizás Budapesten

 

A 3-as metróvonal felújításával kapcsolatban több állomás speciális akadálymentesítéséről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés: a vonal 20 állomása közül 18 akadálymentesen megközelíthető lesz.

Az említett öt állomás esetében megvalósítandó speciális akadálymentesítés részleteit is ismertették a dokumentumban. Ezek szerint a Klinikák állomásnál a peronszint és a felszín között épülne úgynevezett ferdepályás felvonó, ez a becslések szerint nettó 640 millióba kerülhet. A Corvin-negyednél a peronszint és az aluljárószint között ferdepályás felvonó, az aluljáró és a felszín között hagyományos felvonó épülne nettó 929 millió forintból.

Levették a napirendről az új fizetős parkolási övezetekről és a városnéző buszokról szóló javaslatokat 

Nem tárgyalnak a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződésről és a több kerületet érintő új parkolási fizetőövezetek kialakításáról szóló előterjesztésekről a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén – ezekről várhatóan májusban lesz döntés. A városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződésről szóló javaslat levételét és májusi tárgyalását Tarlós István főpolgármester kérte. A javaslatot az előterjesztő, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes visszavonta.

A Fővárosi Közgyűlés ülése a Városháza dísztermében (MTI Fotó: Soós Lajos)

A Fővárosi Közgyűlés ülése a Városháza dísztermében (MTI Fotó: Soós Lajos)

A több kerületet érintő új parkolási fizetőövezetek kialakításáról szóló előterjesztést a testület Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármesterének kezdeményezésére vette le a napirendjéről. Az előterjesztésben a XII. kerületi önkormányzat javaslata is szerepelt, és erre hivatkozva kérte Pokorni Zoltán az előterjesztés tárgyalásának májusra halasztását.

Július elsejétől drágul a taxizás 

Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében. A taxisok javaslatára módosított taxirendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra nő, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra. A Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslatot 18 igen szavazattal 5 nem ellenében és 5 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, a 2013 óta változatlan tarifák kisebb mértékben emelkednek, mint ahogy azt eredetileg a taxisok kezdeményezték. Sipeki József, a BKIK ipartestületi tagozatának képviselője kifejtette, a fuvarszervező társaságok felmérése szerint a taxisok 87 százaléka egyetértett a tarifaemeléssel, amelyet például a szigorodó gépkocsi-követelmények, a dráguló biztosítások és az online pénztárgép bevezetése is indokol.

Szeptemberben kezdődhet a Lánchíd felújítása 

A munkálatok várhatóan 2021 június végére fejeződnek majd be. A Fővárosi Közgyűlés szerdán 20 igen szavazattal 1 nem ellenében és 8 tartózkodó szavazattal hagyta jóvá a Lánchíd és a 2-es villamos alagútjának rekonstrukciójára vonatkozó megvalósítási megállapodás módosítását.

A Lánchíd felújítása tartalmazza a közúti pályalemez és a járdakonzolok teljes elbontását és újjáépítését, valamint a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózió elleni védelmét. Továbbá a gyalogoskorlátok műemléki felújítását, a kőfelületek javítását és felülettisztítását, a köz- és díszvilágítás korszerűsítését, a Duna-meder szükség szerinti rendezését, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárók szélesített átépítését, a hídfő lépcsőinek átépítését, a hídfők helyiségeinek felújítását és lehetőség szerinti hasznosítását.

A hídtest felújítása mellett szükséges elvégezni a pesti hídfő alatti aluljáró újjáépítését is. Ez csak a Lánchíd forgalmának teljes kizárása mellett lehetséges, ezért célszerű összehangolni a híd felújításával. A rekonstrukció költsége több mint bruttó 16 milliárd forint. Mint az elfogadott javaslatban olvasható, a Lánchíd felújításához kapcsolódik a várhegyi alagút és a Clark Adám tér felújítása is, de ez – második ütemként – csak a későbbi években, a szükséges forrás rendelkezésre állása esetén történik majd meg.

Kétmilliárd forintos pályázati keret kerületi városrehabilitációra

A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag döntött a TÉR-KÖZ 2018 pályázat kiírásáról. A döntés értelmében a főváros május 2-ai kezdettel új pályázatot hirdet meg kerületi önkormányzatok számára közterületek komplex megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására, Erre kétmilliárd forint szabad keret áll rendelkezésre.

A pályázat beadásának határideje július 4. A pályázat első, 2013-as meghirdetése óta a városrehabilitációra szánt összesen 12,7 milliárd forintnyi fővárosi támogatáshoz csaknem ugyanannyi önerőt biztosítottak a kerületi önkormányzatok – olvasható az elfogadott előterjesztésben.

Az ESMA Reklám Zrt. helyezhet el reklámfelületeket a közvilágítási oszlopokon

A testület 19 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett döntött szerződés megkötéséről. A Fővárosi Közgyűlés 2017. augusztus 30-án döntött arról, hogy a Budapest területén lévő és a fővárosi önkormányzat, a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft., valamint a BKK Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. tulajdonát képező közvilágítási oszlopokat „tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszköz” elhelyezése céljából a tulajdonosokkal közösen nyilvános pályázat útján közösen fogja hasznosítani.

A testület decemberi ülésén hagyta jóvá a pályázati kiírást. Az elfogadott előterjesztés szerint az ESMA évente nettó 60 millió forintot, oszloponként napidíjként pedig nettó 250 forintot fizet majd. A szerződés öt évre szól.

Elfogadták a Pannon Park projekt idei ütemére szánt összeg felhasználását

Elfogadta a Pannon Park projekt idei évre szánt 18,4 milliárd forint összegű támogatási szerződését szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A kormány tavaly határozatban döntött arról, hogy a Pannon Park projekt a korábban biztosított 25 milliárd forint támogatási összeg 18,7 millió forintos megemelésével összesen legfeljebb 43,7 milliárd forint támogatás felhasználásával valósuljon meg a 2015-2020 közötti időszakban.

Korábban a kormány elfogadta, hogy a fenti összeget a főváros részére éves ütemezésben folyósítja az adott évi támogatásra vonatkozóan megköthető támogatási szerződés alapján, így 2017. december 31-ig 6,2 milliárd, idén 18,4 milliárd, 2019-ben 15,8 milliárd, 2020-ban pedig 3,1milliárd forintot. A főváros a támogatást a Fővárosi Állat- és Növénykert részére központi irányító szervi támogatásként biztosítja, a Pannon Park projekt megvalósításának kiadásaira folyósítja.