Jól van az a magyar kutató, aki ebolavírussal szennyezett tűvel szúrta meg magát

 

A tudóst továbbra is elkülönítve kezelik – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az MTI-nek hétfőn. A baleset az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában április 13-án állatkísérletek során történt.

Szlávik János elmondta, a hétfői nap még kritikus, hiszen az ebola átlagos lappangási ideje 8-10 nap, azonban eddig semmi tünet nem utal arra, hogy a vírus a kutató szervezetében elszaporodott volna. Hozzátette: a virológus 24 órán belül megkapta a szükséges védőoltást, és antivirális kezelést is kezdtek nála.

MTI: Máthé Zoltán

A főorvos elmondta, mind a kapott oltóanyag, mind a virális szer kísérleti készítmény, azonban az oltást korábban sikeresen alkalmazták ebolajárványoknál. Jelen esetben is mérlegelni kellett, hogy a kutató megkapja-e a készítményeket, végül a virológusok és a klinikusok az oltás beadása és a gyógyszeres kezelés mellett döntöttek – ismertette.

Ezek a készítmények bizonyítottan hatékonyak az ebola ellen – tette hozzá a infektológus főorvos. A 21 napos karantént még fent tartják, a járványügyi hatóság dönt majd a karantén feloldásáról – mondta Szlávik János, és hozzátette, hogy abba a helyiségbe, ahol a tudóst megfigyelik, védőfelszerelés nélkül senki nem léphet be. Kifejtette, az ebolavírus levegővel nem, csak fertőzött testnedvekkel terjed, tünetei a magas láz, fejfájás, hányás, agyvelőgyulladás és vérzés. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koordinál az eset kapcsán mindent, és minden nap jelentést a kap tudós állapotáról.