Szinte az egész Alföld készültség alatt áll a belvíz miatt

 

Sokfelé másod-, illetve harmadfokú a készültség. Egyre nagyobb bajba kerülnek a gazdák a belvizes területeken, lehetetlen a nehéz gépekkel rámenni a földekre. Az viszont biztató, hogy az előrejelzések szerint a következő napokban nem lesz már sem komolyabb havazás, sem nagyobb eső – hangzott el az M1 Híradójában.

Szinte teljesen víz borítja a Szolnok melletti Besenyszög szántóföldjeit. Az egyik gazdának 110 hektár földje van, 60 hektáron őszi árpát, 50-en őszi búzát vetett. Árkokat és vízelvezető csatornákat ástak, hogy le tudjon folyni a víz. Napi körülbelül 1500 köbméter vizet enged le, ilyen ütemben nagyjából 20 nap alatt fogy el a víz a földről. Azt mondta, ha újabb csapadék érkezik, az komoly károkat okoz majd a termésben.

Egyre nagyobb területet önt el a víz Békés megyében

Több helyen harmadfokúra emelték a készültségi szintet. A megyében 5 ezer hektár vetés, több mint 7 ezer hektár szántó, rét és legelő került víz alá. A gazdák aggódnak, hogy a vízben álló őszi vetésű növények a következő hetekben megrohadhatnak, és a növényvédelmi munkákat sem tudják elkezdeni a földeken.

Vízben állnak a szőlőtőkék Bács-Kiskun megyében

A Bács-Kiskun megyei Csengőd környékén 760 hektáron termesztenek szőlőt, ebből most csaknem a fele víz alatt van. A település polgármestere elmondta, a helyzetet az is nehezíti, hogy a terület adottságai miatt a talaj felső rétege alatt vízzáró homokkő van, így csak nehezen tud felszívódni a nedvesség.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke elmondta, a termelők a belvíz miatt ért veszteséget az agrárkár-enyhítési rendszeren keresztül tudják bejelenteni. Szakemberek szerint a következő napokban a melegedő idő miatt elolvad a földeken lévő hótakaró, a víz azonban nem tud majd távozni, ezért várhatóan tovább nő a belvízzel elöntött területek nagysága.

A Tisza áradása miatt lezárják a szegedi rakpartot

Pénteken 6 órától lezárják a szegedi Huszár Mátyás rakpartot – közölte honlapján az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. A közlemény szerint az út lezárása nem jár együtt árvízvédelmi készültség elrendelésével. Az elsőfokú készültséget 650 centiméteres vízszintnél rendelik el, szerdán reggel a Tiszán Szegednél 537 centiméter volt a vízállás.