Nincs kanyarójárvány Magyarországon

 

Egy 14 hónapos kislány azonban valóban kórházba került.

A Dél-pesti Centrumkórház az M1 kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy valóban ápoltak bizonyítottan kanyarós beteget Budapesten, azonban hangsúlyozta a kórház, hogy ez elszigetelt eset volt. Napközben több portálon is írtak arról, hogy a fővárosban kanyaróval került kórházba egy 14 hónapos kislány.

A kórház ezzel kapcsolatban közölte: a konkrét esettel kapcsolatban nem adhat tájékoztatást. Elmondták, hogy hazánkban az elmúlt években csak néhány behurcolt, elszigetelt eset fordult elő.

Magyarországon a kanyarójárvány kialakulásának esélye minimális a lakosság magas kanyaró elleni átoltottsága miatt. Csütörtökön a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumára (Emmi) hivatkozva írt arról: eddig 2873 egészségügyi dolgozóról derült ki, hogy nem védett megfelelően a kanyaró ellen, ezért újra védőoltást kellett kapniuk.

Címlapi képünk illusztráció. (Forrás: Shutterstock)