Kanyaró elleni oltást kaptak az egészségügyisek

 

Eddig 2873 egészségügyi dolgozóról derült ki, hogy nem védett megfelelően a kór ellen, ezért újra védőoltást kellett kapniuk – írta csütörtöki lapszámában a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumára (Emmi) hivatkozva.

Az Emmi arról tájékoztatta a lapot, hogy február közepéig 18 510 munkavállalót vizsgáltak meg, körülbelül 15 százalékuk nem volt megfelelően védett a fertőző betegséggel szemben. A vizsgálati eredmények feldolgozása még folyamatban van, így egyelőre nem végleges a betegséggel szemben védtelen egészségügyi dolgozók aránya – tették hozzá.

A lap felidézi, hogy az Európa több országában tomboló kanyarójárvány miatt – és mivel Magyarországon is előfordultak megbetegedések – a határ menti megyékben dolgozó egészségügyieknek még tavaly tették kötelezővé az immunstátus felmérést, majd ezt kiterjesztették az egész országra.

Az egészségügyi dolgozók ingyen kapják a kanyaró elleni oltást – olvasható a Magyar Nemzetben.