Több tucatszor riasztották a tűzoltókat az elmúlt 24 órában

 

A hegyekben már félméteres a hó, de a nagyobb városokban is legalább 10 centiméter. Az utakat éjjel-nappal takarítják. A tűzoltók és a rendőrök pedig készenlétben állnak. Reggel csaknem ezer helyen szünetelt az áramszolgáltatás, és az átlagosnál több a baleset is. Hóhelyzet percről percre.

Tegnap 48 esetben riasztották a tűzoltókat az országban kialakult hóhelyzet miatt, mondta el az M1 Ma reggel című műsorában Mukics Dániel, a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. Hét esetben a rájuk nehezedő hó súlya miatt kidőlt fák okoztak fennakadást. Huszonnyolc alkalommal árokba csúszott járművek műszaki mentése érdekében riasztották a tűzoltókat, 13-szor pedig az úttesten elakadt vagy keresztbe fordult gépkocsikhoz kellett kivonulniuk.

Hófúvás – képünk illusztráció (MTI Fotó: Nagy Lajos)

Képünk illusztráció (MTI-fotó: Nagy Lajos)

A mentési munkálatokban mintegy 300 tűzoltó vett részt, ami nem tekinthető magas számnak a szóvivő szerint. Köszönetet mondott az autósoknak, hogy komolyan vették a figyelmeztetéseket. Ma éjfél óta 11 alkalommal riasztották a tűzoltókat. Javarészt kidőlt fák és árokba csúszott járművek miatt.

A Zala megyei Bak településen egy teherautó kidöntött egy villanyoszlopot, ezzel áramszünetet okozva. A tűzoltók már kiemelték a kamiont, a szolgáltatók pedig az üzemzavar elhárításán dolgoznak, ugyanis 40 háznál nincs áram, melyet várhatóan délután 5 és 6 óra között sikerül majd visszaállítani.

Reggel óta Bács-Kiskun megyében is szünetel az áramellátás. A Bács-Kiskun megyei Balotaszálláson több mint 700 háznál voltak áramkimaradások. Harkakötönyben 132, Ruzsán pedig 650 fogyasztót érint az áramkimaradás, amit a vezetékekre eső leszakadt faágak okoztak. Járhatatlan út vagy település jelenleg nincs az ország területén.

Havazás közben is tisztítják az utakat

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. legfrissebb jelentése szerint az ország nagy részén csökkent a havazás intenzitása, a reggeli órákban azonban még 400 munkagép végzett hóeltakarítási és síkosságmentesítő munkákat.

Nincs járhatatlan út az országban

Magyarország útjain megoldott a közlekedés, három településen, csaknem ezer fogyasztási helyen azonban szünetel az áramszolgáltatás – közölte az MTI-vel szerda reggel a katasztrófavédelem sajtóügyeletese. A közútkezelő mintegy 400 munkagéppel éjjel-nappal takarítja az utakat. Egyelőre sehol nincs nagy fennakadás, de az egész országban készültségben vannak.

Riasztás a nyugati határ mentén hófúvás miatt

A hegyekben már fél méteresnél is vastagabb a hótakaró, de egyes városokban is 10-12 centiméteres: Vas megyében ráadásul erős északi szelet is ígérnek mára – az M1 tudósítója Szombathelyről jelentkezett.

Árokba borult egy busz a Vas megyei Söpte és Vasasszonyfa között, feltehetően a csúszós út miatt. A 14 bent rekedt utast a tűzoltók szabadították ki a járműből és egy másik busz szállította őket tovább. Szerencsére senki nem sérült meg. A térségben 50-60 kilométer/órás széllökések és hófúvások is vannak, amely nehezíti a közlekedést, ezért a közútkezelő munkatársai fokozott figyelemre és óvatosságra intik az autósokat.

Továbbra is a fél országban figyelmeztetnek havazásra

Figyelmeztetést adtak ki 5 megyére a havazás, 5 megyében pedig a hófúvás miatt: az északkeleti szél megélénkül, de nyugaton, majd estefelé északkeleten is megerősödik. Az intenzív csapadék továbbra is Dél-Alföldön van, az ország keleti részén inkább havas eső a jellemző, a Dunántúlon akár 5 centiméteres hó is hullhat, péntekig pedig további havazás várható.

Kékestetőn is folyamatosan esik a hó

Hétfő este óta folyamatosan esik a hó az ország legmagasabb pontján, a Kékestetőn. Eddig összesen 25-30 centiméternyi friss hó hullott, és még a továbbiakban is havazás várható, így akár egyméteresre is nőhet a hó vastagsága. Az alacsonyabban fekvő területeken kevésbé marad meg a hó, az utak is jól járhatók.

A Heves Megyei Katasztrófavédelemnek eddig hat esetben kellett beavatkoznia. Autók csúsztak az árokba, illetve egy esetben két autó összeütközött, egy felső vezeték is leszakadt a baleset miatt, de komolyabb károkat nem okozott a baleset. A rendőrség szakembereinek nem kellett beavatkozniuk. A folytatásban is várható csapadék, a hétvégén pedig jelentős lehűlésre kell számítani.

Bánkúton már rekordnagyságú a hó, csaknem 90 centiméter esett, ami leginkább a sízőknek kedvez.