Vágó István régóta tudja, milyen is Havas

 

A kvízprofesszor meg is veti érte az újságírót, mégsem hajlandó elítélni őt a szexuális zaklatás miatt – derül ki Vágó Facebook-bejegyzéséből.

Vágónak van is oka tudni, hogy milyen ember Havas Henrik, hiszen néhány évvel ezelőtt elárulta: az újságíró az ő feleségét is zaklatta – írja az Origo.

Vágó István televíziós műsorvezető, a Magyar Demokratikus Charta egyik szóvivője (MTI Fotó: Kallos Bea)

Vágó István televíziós műsorvezető, a Magyar Demokratikus Charta egyik szóvivője (MTI-fotó: Kallos Bea)

Vágó István 7 évvel ezelőtt a róla szóló könyvben maga tartotta fontosnak elmondani, hogy viselkedett Havas a feleségével, Vágó jelenlétében: „Talán nyolc évvel ezelőtt egy Heti hetes bulin voltunk, tudod, régen szerepeltem benne, ezért sokáig rendszeresen meghívtak. Havas egész este szinte csak Nyuszival beszélgetett. (…) Aztán néhány nappal később lementünk a tengerpartra valahova. Látom, illetve hallom, hogy késő éjjel, miközben barátainkkal scrabble-t játszottunk a teraszon, a feleségemnek folyamatosan csipog a telefonja, és újabb és újabb SMS-eket kap. Kérdem tőle, hogy ki az. Mondja, a Havas. És mit ír? Megmutatta. A lényeg: találkozni akar vele. És Nyuszinak arra a kérdésére, hogy nem zavarja-e, hogy neki férje van, NEM volt a válasza.”

És hogy miért is nem hajlandó Vágó István elítélni Havas Henriket? Azért, mert: „bár például nekem is volna mit Havas szemére hánynom, én sem teszem – mert amit itt a fideszmédia művel, az egy hányinger.” A szexuális zaklatás minősítést tehát csak a Soros- vagy Simicska-média osztogathatja, leginkább akkor, ha az áldozatot közéjük tartozónak érzi (vagy az elkövetőt ellenségnek), ám ha egy „jó elvtárs” a szexuális zaklató, mögötte össze kell zárni – az Origo cikkét teljes terjedelmében ide kattintva olvashatja.