Évekig rejtegette nagyapja holttestét

 

Vádat emeltek az ellen a 28 éves budapesti férfi ellen, aki megölte nagyapját, majd a holttestet garázsokban rejtegette – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az ügyészség nyereségvágyból, valamint a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken a férfival és egy 82 éves ismerősével szemben, aki az elhunyt nagyapa vagyontárgyinak megszerzésében segített.

A vádirat szerint az unoka 2015. április 8. és 2015. május 20. közötti ismeretlen időpontban – egy szóváltást követően – megölte a nagyszülőjét annak budapesti lakásában. A holttestet a lakás garázsában rejtegette, majd annak eladása után, 2016 augusztusában átszállította egy kőbányai bérelt garázsba, ahol a testet 2017 júniusában a rendőrség egy kukában találta meg.

A férfi a 82 éves másodrendű vádlottat rábírta, hogy adja ki magát elhunyt nagyapjának, így sikerült eladnia az elhunyt lakását, és megszerezni nyugdíját.

A bűnügyi felügyelet alatt álló első rendű vádlottra – arra az esetre, ha a bírósági előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról – húsz év fegyház fokozatú szabadságvesztést, míg a csalásokban részt vevő bűntársára 2 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztést indítványozott vádiratában az ügyészség – áll a közleményben.