BM: a hajótestet az eddigi merülések során nem lehetett megközelíteni

 

A szerda esti dunai hajóbaleset következtében elsüllyedt hajótestet az eddigi merülések során - a körülményekre tekintettel - nem lehetett megközelíteni - közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel.

A fővárosban a Margit híd magasságában elsüllyedt termes személyhajó kiemelésével kapcsolatos feladatok irányításával Pintér Sándor belügyminiszter a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatóját, Hajdu János vezérőrnagyot bízta meg.

A TEK a munkálatok koordinálására a Margitszigeten kihelyezett vezetési pontot állított fel. A TEK – mintegy hatvan mérnök, hídépítő és vízügyi szakértő, magyarországi és külföldi búvárok bevonásával – továbbra is keresi azt a biztonságos megoldást, amellyel első ütemben vagy a hajótestet, vagy a nagy valószínűséggel a hajótestbe szorult embereket a felszínre lehet emelni.

A szakemberek álláspontja szerint egyedi megoldást kell találni a kitűzött célok valamelyikének eléréséhez, a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása és a vízbeli “nulla látástávolság” nem teszi lehetővé egyetlen hagyományos eljárás alkalmazását sem.

A lehetőségeket elvi modellkísérletekkel és gyakorlati tesztmerülésekkel is vizsgálják – olvasható a BM közleményében.