Leitatta, majd kútba ölte első feleségét, húsz év után ítélték el

 

A Budapest Környéki Törvényszék nemrégiben ítélt el egy férfit, aki 1999-ben Budakalászon kútba lökte első feleségét – tájékoztatta a törvényszék kedden az MTI-t.

A gyilkosságra 2017 decemberében derült fény, amikor a férfi a második feleségét azzal fenyegette meg, hogy úgy jár mint az első.

A második feleség ekkor tett férje ellen feljelentést a rendőrségen. A bíróság emberölés miatt 13 év fegyházbüntetést szabott ki a vádlottra. Az ítélet nem jogerős, a férfi és ügyvédje enyhítésért fellebbezett.

A férfi először 1982-ben nősült meg, a feleség a gyermekük halálát követően depressziós lett, majd éveken keresztül krónikus alkoholizmussal is kezelték. A házastársak kapcsolata megromlott, a férfi többször bántalmazta a feleségét.

A férj 1999. február 11-én leitatta a nőt, majd az udvari kúthoz hívta, azzal az indokkal, hogy mutatni akar neki valamit, majd a kútba lökte, és a gyilkosságot megpróbálta balesetnek álcázni. A férfi másnap értesítette a tűzoltóságot, hogy a felesége a kútba fulladt.

A vádirat szerint a vádlott előre kitervelten, különös kegyetlenséggel ölte meg a feleségét, mert az asszony a halála előtt több mint egy órán keresztül fulladozott – közölte a törvényszék.