Banális ügyben bukott le Tompa Eszter gyilkosa – életfogytiglant kapott

 

Jogerősen is életfogytiglant kapott Tompa Eszter gyilkosa. A férfi tizenöt éve véletlenül ütötte el a nőt, aki túlélte volna a balesetet, a sofőr azonban annyira féltette a jogosítványát, hogy megölte. A gyilkosság után elment az óvodába a kislányáért, és úgy élt, mintha semmi sem történt volna, közeli hozzátartozói sem sejtették, mit tett. Sosem bukott volna le, ha nem követ el újabb bűncselekményt. A Kékfény riportja.

Tompa Eszter kínhalála után 15 évvel és 2 hónappal az igazságszolgáltatás keményen lesújtott a gyilkosára, jogerősen életfogytiglannal büntette a férfit.

Értelmetlen brutalitással gyilkolt

2003. szeptember 27-én S. Attila értelmetlen brutalitással megölte a 22 éves Tompa Esztert – közölte Mészáros Tamás fellebbviteli ügyész.

Az áldozat holttestére Győrben, a Mosoni-Duna árterének töltésén talált rá akkoriban egy arra járó – mondta el a bűncselekmény részleteit S. Attila lebukásakor a nyomozás vezetője.

Az orvosszakértők megállapították, hogy a fiatal nőt megfojtották. Elhagyott biciklijét egy közeli út mentén találták meg. Két gyerek távolról szemtanúja volt, ahogy a kerékpározó áldozat mellett megállt egy autó, amiből egy férfi szállt ki, aztán Tompa Eszter és az autó is eltűnt. Egy felnőttől segítséget is kértek, és keresni kezdték a nőt a bozótosban, de senki nem felelt a kiáltozásaikra.

A kihallgatásakor tagadott

A fiatal lányt sokan ismerték a környéken, pincérnőként dolgozott egy győri étteremben – nyilatkozta Vidákovich Gábor rendőr alezredes.

A rendőrség sötétben tapogatózott, számtalan DNS-mintát begyűjtöttek a szakértők, de hiába. Tavaly év elején azonban a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ riasztotta a nyomozó hatóságot, mert egy frissen levett DNS-minta egyezést mutatott a gyilkosság helyszínelésekor rögzített, és azóta eltárolt maradványokkal. A rendőrök otthonában fogták el a férfit, akitől a DNS származott.

A most 37 éves gönyűi férfi a kihallgatásakor makacsul tagadott. Aztán váratlanul feladta, és 14 évnyi rejtőzködés és titkolózás után bevallotta tettét.

Megdöbbentő történetet adott elő

A bűncselekményhez kötődő helyszíni szemlén S. Attilának a gyilkosság elkövetésének körülményeit pontosan rekonstruálnia kellett. A hivatásos sofőrként dolgozó férfi ekkor megdöbbentő történetet adott elő a nyomozóknak.

Mint mondta, véletlenül elgázolta a fiatal nőt. Azért járt aznap a környéken, mert rendszeresen gázolajat lopott a munkahelyéről, amit a gyilkosság helyszínéhez közel rejtett el a bozótosban. Tompa Eszter az út szélén biciklizett, szüleihez igyekezett az ebéddel a sashegypusztai tanyájukra. A sofőr egy csattanásra lett figyelmes, és amikor felnézett, akkor észlelte, hogy a kerékpározó lányt elütötte.

S. Attila azt hitte, a lány halott. Kiugrott a kocsiból, ölbe vette, és betette a csomagtartójába, majd elhajtott. Ezt a jelenetet láthatták messziről a gyerekek. Tompa Eszter közben éledezni kezdett kábulatából. Szabadulni próbált, a férfi kopogást, kaparászást, mozgást hallott hátulról, ekkor döbbent rá, hogy áldozata még él.

Pánikban végiggondolta, hogy a lány feljelentheti, akkor pedig felelősségre vonják, és mindenét elveszíti. A jogosítványát is féltette, azzal kereste a kenyerét.

S. Attila lehajtott egy kietlen földútra, felnyitotta a csomagtartót, kihúzta az áldozatot, és métereken át vonszolta a földön. A lány küzdött az életéért, ekkor a férfi megütötte, majd befogta a száját, megragadta a nyakát, és fojtogatni kezdte.

S. Attila ekkor még meggondolhatta volna magát – hangsúlyozta a bíró. A férfi azonban nem állt le, és egy zsineggel megfojtotta Tompa Esztert.

Családja semmit sem sejtett

A Győri Ítélőtábla döntése szerint a férfi különös kegyetlenséggel ölt. Aztán mintha mi sem történt volna, a folytatta tovább az életét, elment a kislányáért az óvodába.

A gondos családapának ismert S. Attila ezután visszament a tetthelyre a holttestért, amit az ártéri bozótosba dobott, ahol később rátaláltak. Az autóját eltüntette, otthon azt hazudta, hogy ellopták. Családja valószínűleg semmit sem sejtett.

Az úgynevezett leplezéses gyilkosságok mindig megdöbbentőek, mert az elkövető egy jóval kisebb súlyú bűncselekményt akar megúszni a gyilkossággal, jelen esetben egy gázolást. A legmegrázóbb, hogy a gönyűi férfi brutális tettének még a saját védelme szempontjából sem volt semmi értelme. Ezért kérdőjelezte meg a vádhatóság, hogy tényleg a leplezés motiválta-e a gyilkost.

„Valamennyien tudatában vagyunk annak, hogy ezt az eljárást kimondva, kimondatlanul végigkísérte egy feltételezés, miszerint S. Attila másképp hajtotta végre a tettét, esetleg elrabolta a lányt, majd szexuális indíttatásból bántalmazta, s ölte meg” – nyilatkozta a fellebbviteli ügyész.

Ezt a verziót azonban semmi nem bizonyította kétséget kizáróan. S. Attila később a gázolásos magyarázatot is visszavonta, nyilván ráébredhetett, hogy aljas szándékáért a legsúlyosabb büntetést is kiszabhatják rá.

(Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Egy lopási ügy leplezte le a gyilkost

A gyilkos férfi lánya felnőtt, mire apja sötét titka kiderült. S. Attila ugyanis mégsem volt annyira óvatos, és egy banális dolog buktatta le. Nem sokkal korábban nagy értékű kutyakölykökkel kapcsolatos lopási ügybe keveredett, és ennek során DNS-mintát vettek tőle, s ez leplezte le.

Az utolsó szó jogán S. Attila sajnálta, hogy egykor ilyen döntést hozott.

„A társadalom védelme, a társadalom megnyugtatása, az áldozat hozzátartozói számára kötelező elégtételadás a jelen esetben életfogytig tartó szabadságvesztést indokol” – mondta az ügyész.

A bűnügy miatt családok mentek tönkre. Az áldozat édesanyja már nem érhette meg, hogy kiderüljön, ki a tettes. Tompa Eszter elgázolásáért S. Attila felfüggesztett börtönt vagy pénzbüntetést kapott volna. A Győri Ítélőtábla életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, leghamarabb 30 év múlva vizsgálhatják felül a szabadulását.