Nagy lehetőségek rejlenek Magyarország digitális agrárstratégiájában

 

Elkészült Magyarország digitális agrárstratégiája. Nagy István agrárminiszter szerint a versenyképesség, a generációváltás és a fenntartható gazdálkodás területén is olyan új kihívásoknak kell megfelelni, amelyeket csak teljesen új stratégiával és szemlélettel lehet végrehajtani – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Fórián Zoltán agrárközgazdász a műsorban elmondta, a közel 50 oldalas dokumentumot augusztus elején fogadta el a kormány. Ez egy olyan komplex program, amely illeszkedik az országos, ezzel kapcsolatos stratégiákhoz és egy általános, átfogó jellegű mezőgazdasági stratégiához is. A program 5 területre terjed ki: a termelés, a mezőgazdasági üzemvezetés, a termékpálya, az adatforgalom és a közigazgatás.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Varga György)


Fontos a termelés és az egész terméklánc működésének hatékonyságának növelése

Fontos lenne az ebben a programban lévő lehetőségek magas szintű kihasználása, ehhez viszont arra van szükség, hogy a termelés és az egész terméklánc működésének hatékonysága nőjön. Egy digitális agrárstratégiát kell kialakítani a piaccal, az együttműködésekkel, a szakigazgatás, a támogatások igénylésétől kezdve az állami szolgáltatásoknak a színvonalával összhangban.

A bő egy hónapja elfogadott dokumentumban ez össze van foglalva, ezen kívül részletezik benne a munkafázisokat, azt, hogy a valóságban ebből hogyan is lesz plusz jövedelem. Az egyik cél mindig az, hogy a gazda pénzügyileg jól járjon, a másik pedig, hogy a versenyképesség javuljon. Ki kell használni, hogy Magyarországnak rendkívül jók a mezőgazdasági adottságai. A fel nem használt tartalékok mozgósításai rejtik magukban a kulcsot, amelyekkel

a versenyképességet növelni lehet.

A dokumentum nem csak színes, de igen magas színvonalú is, és olyan fontos témákat emel ki, mint, hogy nem értünk ahhoz, hogy a már elérhető csúcstechnológiákat hogyan kell alkalmazni.

Az agrárium digitalizálásának fogalmával tisztában kell lenni

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke hozzátette, hogy a gazdálkodóknak tisztában kell lenniük az agrárium digitalizálásának fogalmával, érteniük kell, hogy mit is jelent ez pontosan. E fogalom jelentése, hogy

teljesen más típusú a gazdálkodás jelenleg, mint 10, 30 vagy 40 évvel ezelőtt.

Vetőgép egy szántóföldön a Somogy megyei Hollád határában (Fotó: MTI/Varga György) Vetőgép egy szántóföldön a Somogy megyei Hollád határában (Fotó: MTI/Varga György)

A fejlődés annyira gyors, hogy aki nem tudja felvenni a tempót, az le fog maradni. Egy dolognak nagyon fontosnak kell lennie a gazdálkodó számára, mégpedig az, hogy a versenyhelyzetben ő hol foglalja el a helyét. Nem mindegy mekkora a gazda tartaléka, és az sem, hogy a többlet jövedelemmel mit kezd. Egy átlagos termelőnek arra kell törekednie, hogy olyan mezőgazdasági gépeket vegyen, amelyek a legjobb típusúak és kommunikálnak a felhő alapú digitális rendszerrel.

Egyre jobban háttérbe szorul az ember

Fórián Zoltán kitért arra is, hogy a mezőgazdasági technológiák fejlődésével egyre jobban háttérbe szorul az ember, ugyanis a jövőben ennek köszönhetően maga a fizikai munka egyre jobban meg fog szűnni, a munka nagy részét számítógépekkel végzik majd.

Ha kicsit nyugatabbra tekintünk, Angliában nem újdonság, hogy vannak olyan farmok, ahol az ember fizikailag már nem is jelenik meg, mert drónokkal, automata gépekkel és informatikai eszközökkel oldanak meg minden mezőgazdasági tevékenységet.


Az Kossuth Rádió Ütköző című műsora.