Új pályázat indul a kiscégek támogatására

 

Újfajta, Európában is egyedülálló pályázatot írnak ki mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára. „Feltétesen visszatérítendő” támogatást kaphatnak a cégek – vizsgálják és mérik majd, hogy milyen hatékonyan használják fel az uniós pénzt a nyertesek, és ha valóban hasznos a beruházás, akkor nem kell visszafizetni a pénzt, ha viszont felesleges fejlesztésre költötték el, akkor visszakérik. Csak Portugáliában működik hasonló program, sehol máshol Európában. Hétfőn Angela Merkel német kancellár is kiemelte, hogy Magyarország „jól fekteti be” az uniós támogatásokat – közölte az M1 Híradója.

A legmodernebb technológiával gyártanak tartályokat, csővezetékrendszereket ebben a nagykanizsai üzemben. A kisvállalkozás, a Két Salamon Bt. most egy újabb gyártócsarnokot épített uniós forrásból,

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára azt mondta, a kormány célja, ahogyan eddig, a jövőben is a gazdaságba forgassa be a brüsszeli pénzek több mint felét.

Szeptembertől ugyancsak uniós forrásból, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program részeként, egy az Európai Unióban mondhatni egyedülálló program segítheti majd a hazai mikro-, kis-, és közepes vállalkozások eredményesebb működését.

A kiscégek várhatóan 5 és 40 millió forint közötti összeget igényelhetnek majd modern gépek, berendezések megvásárlásához, a technológia korszerűsítéséhez, új informatikai eszközök, rendszerek beszerzéséhez. Ez már önmagában is nagy segítség, ráadásul, ha a kiscég teljesíti azokat a célokat, amiket a fejlesztés kapcsán kitűzött maga elé, vagyis például jelentősen növeli a hatékonyságát, a pénzt nem is kell visszafizetnie.

Ez a lehetőség különösen jól jön most az építőipari vállalkozásoknak, amelyek egyre több munkát egyre kevesebb szakemberrel tudnak elvégezni.

Idén, az első és a második negyedévben is az Európai Unióban nálunk nőtt a legjobban a GDP, ami azt mutatja, hogy hatékonyan használjuk fel az uniós forrásokat, amit egyébként Angela Merkel német kancellár is megerősített hétfőn, a Páneurópai Pikniken.

Szakértők szerint a német kancellár véleménye sokat nyomhat a latban, amikor a következő 7 éves pénzügyi ciklus Magyarországot érintő támogatásairól döntenek.

A címlapfotó illusztráció.