Elveszhet a hó végén a Szép-kártyán lévő pénz

 

Tavaly még az a szabály vonatkozott a Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya) -egyenlegekre, hogy ha a feltöltést követő második év május 31-ig nem használta fel a dolgozó, akkor ezt az összeget a szolgáltató visszautalta a munkáltatónak. Az idei évtől azonban ez már csak bizonyos esetekben van így.

Úgy változott idén a jogszabály, hogy a cafeteriafeltöltést követő második év május 31-ig fel nem használt egyenleget már nem utalja vissza a szolgáltató a munkáltatónak – nyilatkozta a hirado.hu-nak Fata László juttatási szakértő.

Mint mondta, azoknál a munkavállalóknál, akik már átszerződtek a szolgáltatójukkal az új rendszerre, már az új módszertan lép életbe idén. Kiemelte, ha valaki 2019. május 31-ig nem használta fel a teljes 2017-ben feltöltött egyenlegét, akkor a határidő előtt 2 hónappal a szolgáltató értesíti erről.

Hangsúlyozta: ha a dolgozó mégsem költi el ezt az összeget május végéig, akkor ezt követően is rendelkezésére áll majd, de

maximum havi három százalék költséget levonhat ebből a szolgáltató.

Előfordulhat az is, hogy egy munkavállaló ez idáig nem szerződött újra a Szép-kártya-szolgáltatóval, ebben az esetben a 2017-ben feltöltött és el nem költött egyenlegét 2019-ben a szolgáltató – a korábbi rend szerint – visszautalja a munkáltatónak.

Ezért is érdemes a magánszemélyeknek újra szerződni a szolgáltatókkal, hiszen

az új eljárás kedvezőbb lehet a munkavállalók számára.

Emellett a munkáltatók is csak az új rendelet szerint szerződött munkavállalók számára tudnak Széchenyi-pihenőkártya-feltöltést biztosítani 2019-ben.