Varga Mihály szerint ideje volt felminősíteni az országot

 

Ideje volt a magyar gazdaság régóta fennálló tendenciáit, eredményeit figyelembe venni, elfogadni a piac értékítéletét – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szombaton Budapesten abból az alkalomból, hogy az S&P egy fokozattal „BBB/A-2"-re javította a hosszú és rövid futamidejű magyar államadósság besorolását.

A pénzügyminiszter szerint a hitelminősítő döntése elismeri egyrészt azt, hogy a magyar gazdasági növekedés tartós, másrészt azt, hogy az ország külső sérülékenysége csökkent.

A külföldiek kiemelt célként tekintenek az országra

Varga Mihály rámutatott, a piaci megítélés alapján legalább két fokozattal kellett volna javítani az ország minősítését. A felminősítés azt jelenti, hogy a külföldi beruházók továbbra is kiemelt célként tekintenek az országra, továbbá olcsóbban jut az államkassza forrásokhoz – hangsúlyozta a tárcavezető utalva arra, hogy nemcsak a devizakötvény-kibocsátás feltételeit, hanem a forintban történő finanszírozást is kedvezően befolyásolja a döntés. Egyelőre devizakötvény-kibocsátást nem terveznek – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, arra számít, hogy pár nap múlva a másik nagy hitelminősítő is pozitív döntést hoz az országgal kapcsolatban. Varga Mihály a hitelminősítő által azonosított kockázatokról beszélvén elmondta, hogy az európai szinten lassuló gazdasági növekedés hatásainak ellensúlyozására gazdaságvédelmi lépésekkel készül a kormány.

Négy százalékos gazdasági teljesítményt várnak

Idén a Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy 4 százalék lesz a gazdaság teljesítménye a 2018-as 4,8 százalék után, ami az európai uniós átlag háromszorosát tette ki – mutatott rá.

Az S&P által megemlített másik kockázat, a kedvezőtlen demográfiai trend területén a kidolgozás alatt álló hétpontos intézkedéssorozattal kíván a kabinet fordulatot elérni – jegyezte meg a miniszter.

A kormány versenyképességi programja az ország gazdasága számára a legnagyobb tartalékot jelentő kis- és középvállalati szektor termelékenységének a javulását célozza – mondta Varga Mihály jelezve, hogy a kkv-szektor teljesítményét szintén kockázatként tartja számon a hitelminősítő.

Az államadósság hetedik éve csökken

A közszféra hatékonyságának javítása érdekében vannak még teendők a már bejelentett létszámcsökkentések mellett, hatékonyabb és dinamikusabb államra van szükség – mondta a miniszter a hitelminősítő által megnevezett negyedik kockázati területről beszélve.

A pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy a gazdasági növekedésnek és a sérülékenység csökkentésének akkor van értelme, ha annak hatását az emberek is érezik. Tavaly a bruttó keresetek becslés szerint 11,5 százalékkal nőttek – hívta fel a figyelmet.

Az utóbbi évek gazdasági növekedését Magyarországon nem az eladósodás húzta, az államadósság GDP-arányosan hetedik éve csökken, tavaly év végére 71 százalék alá került – mutatott rá. Tavaly 1,8-1,9 százalék lehetett az államháztartás hiánya, ez is hozzájárult az államadósság mérsékléséhez – tette hozzá.

Folynak az egyeztetések a gazdaságvédelmi tervről

Kérdésekre válaszolva Varga Mihály elmondta, a már bejelentett családvédelmi intézkedések miatt nincs szükség érdemi változásokra a finanszírozásban, az idei plusz kiadás fedezhető a tartalékokból, a jövő évi költségvetési tervbe pedig, amelyet várhatóan szerinte július 5-ig fogadnak el, beépítik a 2020-as kiadásokat.

A gazdaságvédelmi tervről folynak az egyeztetések, március-április körül várhatók a konkrétumok az intézkedésekről – mondta szintén a sajtó kérdésére a pénzügyminiszter. Nem zárta ki, hogy már a tavaszi adómódosító csomagba is bekerülnek olyan intézkedések, amelyek a 4 százalék feletti növekedést segítenék.

Arra a kérdésre, hogy miközben a magyar gazdaság mutatói már évek óta javulnak, miért várhatott a hitelminősítő az adósbesorolás javításával, a tárcavezető megjegyezte, hogy valószínűleg az egyik ok a tavalyi magyarországi választások lehetett.