Emelkedő hazai kamatok, külpiaci viharok

 

Idén 325 forint körüli átlagos euró-árfolyamra, az év második felétől pedig emelkedő rövid távú hazai kamatok várhatók. A külföldi piacokon azonban viharos év jöhet: az európai színtéren több tényező fokozza a kiszámíthatatlanságot, sőt, egy újabb keleti óriásgazdaság krízise jelent egyre nagyobb fenyegetést a világgazdaságra.

A tavalyi év a forint esetében a gyengülésé, a dollár esetében az erősödésé, a feltörekvő országok esetében pedig a felfordulásé volt – mondta az Info rádiónak adott interjújában Horváth István, a Sberbank treasury vezetője. Idén idehaza nyugodtabb, kiszámíthatóbb viszonyokra számítunk, külföldön azonban emlékezetes esztendőként vonulhat be az évkönyvekbe 2019 – tette hozzá a szakértő.

Árfolyammozgások

Aki euróba fektetne, annak hasznos információ, hogy a valuta az év nagy részét várhatóan a 320-330 forint közötti sávban tölti, de van rá esély, hogy az árfolyam újabb mélypontokat is letesztel majd az év során. A biztonságosabb hazai hozamok hívői számára lehet érdekes, hogy a Magyar Nemzeti Bank minden bizonnyal a végletekig próbálja majd tartani a lehető leglazább hazai monetáris környezetet. Ennek ellenére az év második felében a rövid távú, három hónapos és egyéves futamidejű eszközök kamatai is elindulhatnak felfelé – ha talán nem is akkora mértékben, mint amilyet a hosszú távúak esetében tapasztalhattunk meg 2018-ban.

Külföldi piacok

Ami a külföldi piacokat illeti, az uniós gazdaságokra jelentős hatást gyakorol majd az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikája, amely azonban 2019-ben maga is számtalan kiszámíthatatlan tényező függvénye lehet. Az EKB már előre bejelentette a piaci lazítás kivezetését, és noha az elmúlt években a piacra öntött pénz mennyiségét nem csökkenti, vélhetően az év vége felé mégis belekezd valamiféle szigorításba.

A döntéseit óriási kockázatok övezik, lévén egyrészt tavasszal az Európai Parlamenti választás átrendezheti a tagállami befolyást, másrészt a brit kilépés a maga kuszaságával is egyedülálló mértékű kiszámíthatatlansággal bír. Nem beszélve arról, hogy hamarosan lejár az EKB elnökének mandátuma, ami újabb pozícióharchoz és akár ideig-óráig döntésképtelenséghez vezethet a szervezetben – fogalmazott Horváth István.

Bővebben a témáról itt olvashat.