Mozgáskorlátozottakat kihasználó cégeket bírságolt a GVH

 

Mozgáskorlátozottakat és végtaghiánnyal élőket keresett fel három cég. Olyan gyógyászati segédeszközök megrendelésére igyekeztek rábeszélni őket, amelyekre nem feltétlenül volt szükségük, ám ez a társadalombiztosítási célú közpénzek szükségtelen kifizetését is eredményezte.

Maximális mértékű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a ProValetudo Kft.-re, a PVO Retails Hungary Kft. -re (f.a.) és a Monus Global Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak kiszolgáltatott fogyasztókkal szemben.

A három, azonos vállalkozáscsoportba tartozó cég képviselői mozgáskorlátozottakat és végtaghiánnyal élőket kerestek fel a lakásukon, kórházakban, valamint idősotthonokban, és igyekeztek rábeszélni őket gyógyászati segédeszközök (protézisek, gyógycipők) megrendelésére, illetve felíratására.

Felesleges eszközök

Az érintetteknek nem feltétlenül volt szükségük a fent sorolt eszközökre: sokan közülük például képtelenek lettek volna azok használatára egészségi állapotuk miatt. Kiszolgáltatottságukra alapozva ugyanakkor a vállalkozások – pszichés nyomásgyakorlással, illetve kihasználva az értékesítés körülményeit, időzítését és helyszínét – olyan döntésekre késztették őket, amelyeket egyébként nem hoztak volna meg.

Hiányzó szakmai gondosság

Az eljárásban a hatóság azt is megállapította, hogy a vállalkozások több esetben a cég „ajándékaiként”, ingyenes szolgáltatásaként tüntették fel a közgyógyellátás keretében térítésmentesen járó eszközöket az erre jogosultak számára.

Bővebben a témáról itt olvashat.