Ezért bővít hazánkban a Jaguar

 

Budapesten húzza fel új fejlesztőközpontját a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat. Az üzem akár száz magyar mérnöknek is munkát kínálhat. A fejlesztésről Csath Magdolna közgazdász beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Technológiai forradalom zajlik

Az egyetemi tanár elmondta, hogy technológiai forradalom zajlik szerte a világon, és nem mindegy, hogy egy ország hogyan kapcsolódik be a jelenségbe. Fontos, hogy az adott ország válság-állóképessége vagy változás-állóképessége erős legyen, és ennek az egyik feltétele, hogy kiegyensúlyozott gazdasági szerkezettel rendelkezzen, domináns ágazatok nélkül. Ha ebből a szempontból nézzük a Jaguar beruházását, akkor természetét tekintve ez is autóipari fejlesztés – tehát a gazdaság válság-állóképességét nem javítja.

Ha bármi probléma merül fel az autóiparban, az a Jaguart is eléri. A céget hiába vette meg az indiai Tata Motors, legnagyobb gyára továbbra is Nagy-Britanniában található, ahol magasak a bérek, és közbejött a Brexit is. A Jaguar menekülési stratégiájaként is értelmezhetjük, hogy kihelyezi a tevékenységét alacsony bérű országokba és az EU-ban maradó országokba – mondta.

Lesz elég mérnök?

Minden cégnek van egy értéklánca. Ebbe a fejlesztés, a gyártás és az értékesítés is beletartozik. Kérdés, hogy lesznek-e magyar mérnökök, és ha igen, milyen jellegű munkát fognak végezni. Valószínűleg a brit központ irányításával dolgoznának, együttműködve a nyitrai termelőegységgel – tért ki a központ várható munkaerőpiaci problémájára.

Több magyar cég kellene 

Csath Magdolna szerint a magyar versenyképességet mindez nem fogja jelentősen javítani. Inkább az növelné, ha ezek a mérnökök startup cégeket alapítanának, amelyek itthon találják ki, termelik meg és adják el a terméket, és a profitot is itt fektetnék be újra. Ezért fontos, hogy ne csak külföldi tulajdonú cégek jöjjenek települjenek be, hiszen ezek elviszik a profitot. A magyar szektoron belül is erősíteni kell az innovációt és a hozzáadott érték termelést.

Az autóiparban inkább csak részfeladatokat tudnak megoldani a mérnökök, így ez az ágazat nem tipikusan „felnevelője” a vállalkozóknak – tette hozzá.

Változik a világ, és egyre inkább az olyan országok lehetnek sikeresek, ahol sikeresek a helyi vállalkozások, sok az innovatív cég és a nagy tudású szakember. Ehhez hozzátartozik, hogy az iskolákban is innovatív módon képezzük az embereket: legyenek kreatívak, lássák a problémát és oldják is meg azokat, és működjenek együtt egymással. A versenyképességnek ma már fontosabb eleme, hogy ne egymást akarjuk legyőzni, hanem együtt akarjunk új dolgokat alkotni. De el kell ismerni, hogy a fejlesztőközpont jobb megoldás az összeszerelő üzemnél – mondta a közgazdász.