Elkészült a nemzeti versenyképességi stratégia

 

Hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia – emelte ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén.

Elkészítették a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábbi versenyképességi javaslatait figyelembe véve azt a munkaanyagot, amely alapján konkrét intézkedésekre tehetnek javaslatot Magyarország versenyképességének javításáért – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter kifejtette: a tanács mai ülésén tárgyalt dokumentum a részletes makrogazdasági elemzés mellett nyolc területen foglalta össze azokat a javaslatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy alapvető változásokat érjünk el hazánk versenyképességét illetően. Mint mondta: az adózás, a közszféra, a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra, ezen belül a közlekedés, illetve az energiaágazat, a vállalati innováció és a foglalkoztatás működését vizsgálva átfogó stratégia előkészítésére tettek javaslatot a tanács tagjai.

A magyar gazdaság 2013 óta tartósan növekszik, ma már négy és öt százalék közötti ütemben bővül – emelte ki Varga Mihály, aki arra is kitért, hogy azt a lemaradást azonban nehéz ledolgozni, amely a 2000-es évek közepét jellemző elhibázott gazdasági politikai okozott. Ma már a magas ütemű növekedés fenntartása a legfontosabb feladat, ehhez pedig arra van szükség, hogy hazánk versenyképességi helyzetén javítsunk – tette hozzá a miniszter. Mint fogalmazott: ehhez az kell, hogy a kormány a megalapozott stratégia és cselekvési terv elfogadását követően meghozhassa a szükséges intézkedéseket.

Varga Mihály elmondta, a tanács mai ülésén a tagok véleményét és észrevételeit hallgatták meg az előkészített dokumentumról, a következő időszakban ezek átvezetése történik.