Nyugdíjkorhatár: jelentős eltérések

 

Miközben a nyugdíjkorhatár emelkedését várják, a magyarok szeretnének már hatvan év alatt nyugdíjba vonulni. A 30–59 évesek körében a megtakarítással rendelkezők aránya hetven százalékra nőtt – derül ki a K&H biztos jövő indexéből.

Markáns különbségeket tárt fel a K&H legfrissebb biztos jövő indexe a megtakarítások, a nyugdíjba vonulás és az anyagi helyzet megítélését nézve. „Kedvező, hogy a második negyedévben a 30–59 éves korosztály 59 százaléka pozitívan értékelte jelenlegi anyagi helyzetét. A megtakarítással rendelkezők tábora pedig a 2017-es 63 százalékról hetven százalékra nőtt. Miközben a korábbi 37 százalékról harminc százalékra csökkent azoknak az aránya, akiknek nincs semmilyen tartaléka” – mondta Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője. A K&H felmérése szerint a 30–59 éves korosztályban megtakarítással rendelkezők tartalékainak átlagos összege 1,2 millió forintra rúgott.

Bár egyre többeknek van megtakarítása, a kutatásból kiderült, hogy 33 százaléknak kevesebb mint ötszázezer forintja van, 25 százalék 0,5-2,9 millió forinttal rendelkezik, míg mindössze 12 százaléknak van több mint hárommillió forintos többlete. Az érintettek több mint fele továbbra is konkrét cél nélkül takarékoskodik, leginkább biztonsági tartaléknak tekintik a felhalmozott összeget.

Így nem meglepő, hogy a magyarok átlagosan mindössze hat hónapot tudnának átvészelni, ha jövedelem híján csak a megtakarításaikra támaszkodhatnának. A válaszadók negyven százaléka pedig maximum egy hónapig tudna megélni. Kedvezőbbek a kilátások a fővárosban, ahol átlagosan kilenc hónapig tudnák finanszírozni kiadásaikat.

Bővebben a témáról itt olvashat.