Támogató feltételrendszer, fogadókészség: ez kell az e-mobilitás bővüléséhez

 

Az elektromos közlekedés, vagyis az e-mobilitás pusztán állami intézkedésekkel nem bővíthető, ezért a kormány támogató feltételrendszert szeretne kiépíteni és erősítené a lakosság fogadókészségét a fejlesztések iránt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az Elektromobilitási fórum megnyitóján.

Weingartner Balázs hangsúlyozta, hogy az utóbbi években rengeteg fejlődést és újítást felmutató elektromobilitási iparág számos területét nem kormányzati, hanem piaci oldalon kell szabályozni. A szaktárca az e-mobilitás fejlődését segítő Jedlik Ányos terv felülvizsgálatánál a kormányzati szabályozókat visszavonja ott, ahol indokolt, és csak olyan irányba terjeszti tovább, ahol ez szükséges – tette hozzá.

A legfontosabb állami teendők közül kiemelte a töltőtelepítéseket az ország teljes átjárhatósága érdekében, valamint az elektromos autók vásárlásának támogatási rendszerét. A szakterületért felelős ITM első intézkedései között a pályázati keretet 300 millió forinttal emelte, és egyszerűsítette a feltételrendszert – tette hozzá.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mint a rendezvény védnöke levélben küldött köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a technológiai fejlődésből a Föld korlátozott erőforrásai és a klímavédelmi vállalások miatt sem szabad kimaradni. A kormány – tette hozzá – azt szeretné, hogy a következő nemzedékek a lehető legjobb állapotban örökölhessék a környezetet, ezért elkötelezett Magyarország klímasemlegessége iránt.

A tárcavezető szerint csak a megújulásra képes gazdaságok lehetnek sikeresek, ezért kiemelte a megújuló erőforrások, a klímabarát ipari termelés, az elektromos közlekedés jelentőségét, mindezek érdekében pedig szakmai és társadalmi párbeszédet sürgetett. A rendezvényen ismertették Tarlós István főpolgármester üzenetét is, aki szerint a nagyvárosok fejlődésének legfontosabb iránya, a fenntarthatóság és az élhetőség elképzelhetetlen az elektromos közlekedés nélkül. Ennek kiépítése hatalmas szaktudást, valamint a helyben élők igényeinek és a külföldi tapasztalatok megismerését igényli – tette hozzá.

Nyúl Zoltán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) stratégiai és innovációs igazgatója a fórumon kiemelte, hogy Budapest nemcsak az ország, hanem a magyar elektromobilitás fővárosa is, hiszen az ágazatot érintő fejlesztések innen indulnak és a magyar főváros közösségi közlekedése már most is kétharmadrészt elektromos.  a töltőinfrastruktúra bővítését sürgetve hangsúlyozta, hogy a fejlesztést állami és önkormányzati oldalról is támogatni kell.

Jászay Tamás, az ELMŰ-ÉMÁSZ vállalatfejlesztési igazgatója hangsúlyozta, hogy az elektromobilitás összetett iparág, egyszerre érinti a járművek gyártóit, értékesítőit és üzemeltetőit, az olajvállalatokat, az informatikai ágazatot és az áramszolgáltatókat. Utóbbiak képviseletében kiemelte az intelligens töltés jelentőségét az elektromos autózásban. Ennek egyik nagy előnye, hogy sokkal sűrűbb töltőhálózatot tesz lehetővé, mint ami benzinkutakkal megoldható – tette hozzá.