Egymilliárd forintos járműipari fejlesztés

 

Kiemelt helyen áll a versenyképesség javítása a kormány gazdaságpolitikájában, többek között ezért fordítunk 2019-ben mintegy négyezer milliárd forintot fejlesztések finanszírozására – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az Ikarus Járműtechnika Kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán.

Egymilliárd forintos járműipari fejlesztés valósul meg kormányzati támogatással. A székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. több mint négyszázmillió forintos kormányzati támogatással mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztést valósíthatott meg.

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a kormány olyan lépéseket tesz az adózás, a béremelések, a szakképzés és a beruházások támogatása terén, amelyek hozzájárulnak a hazai vállalatok hatékonyságának, termelékenységének és piacképességének emeléséhez. Mint mondta: a versenyképességet javító kormányzati intézkedések közül kiemelkedik a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program, amely enyhíti az uniós forráselosztásban meglévő, a hazai nagyvállalatok számára hátrányos egyensúlytalanságot.

A 2015-ben meghirdetett Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében eddig 53,1 milliárd forinttal segítette a kormány a magyar vállalatok fejlődését – tájékoztatott a tárcavezető kiemelve, hogy ezzel a hozzájárulással 131,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg, és több mint kétezer új munkahely jön létre Magyarországon. Az idei évben további 15 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány – tette hozzá.