Vezércsere a Magyar Posta élén

 

Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Schamschula Györgyöt nevezte ki a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójának. Illés Zoltán korábbi elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a cégtől – közölte a miniszter szerdán az MTI-vel.

Schamschula György több mint 20 éves hazai és nemzetközi pénzügyi, hitelintézeti és vállalatmenedzsment tapasztalatokkal rendelkezik.

Pályafutását brókerként kezdte, majd 2005-től 2012-ig az Egyesült Államokban, Kaliforniában dolgozott pénzügyi menedzsment területen, 2005 és 2007 között a Landmark Group pénzügyi vezetője volt, majd 2008-tól 2012-ig a Deloitte nemzetközi tanácsadó cégnél látott el pénzügyi projektmenedzsment feladatokat.

Az Exim Bankban 2012-től 2017-ig irányította a tőkefinanszírozási program kialakítását, valamint különböző nemzetközi alapok szakmai felügyeletét látta el. A Magyar Posta Zrt. élére történő kinevezéségig a Takarék Lízing vezérigazgatója volt 2017 szeptemberétől – olvasható a közleményben.

Illés Zoltán 2016 augusztusától vezette két éven át a Magyar Postát, irányítása alatt stabilizálódott a cég működése, megindult a levélküldemények kézbesítésének modernizációja, és új alapokra helyezték a vállalat csomaglogisztikai tevékenységét.

A közlemény szerint Illés Zoltán kiemelten fontosnak tartotta a digitális termékkör fejlesztését, különös tekintettel a levelek digitális kézbesítését lehetővé tévő ePostaboxra.