Még mindig szükséges rossznak tartják a cégek a digitalizációt

 

Nem fontos a digitalizáció magyar kis- és középvállalkozások (kkv) fele szerint: 72 százalékuk nem hajtott végre informatikai fejlesztést az elmúlt két évben. Ugyanakkor a digitális fejlesztés versenyelőnyt jelent.

A cégek 25 százaléka költött az elmúlt 1-2 évben informatikai fejlesztésekre, 49 százalék a vállalkozása fejlettségét kielégítőnek tartja –  derült ki a  T-Systems Magyarország csütörtökön Budapesten bemutatott reprezentatív kkv-kutatásából. A mintegy 800 magyarországi kkv-döntéshozóval készített felmérésben az áll: a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) fele szerint nem fontos a digitalizáció, 72 százaléka nem hajtott végre informatikai fejlesztést az elmúlt két évben.

Kaszás Zoltán vezérigazgató rámutatott: a kkv-k gazdasági súlya jelentős a magyar gazdaságban, ezért digitális felkészültségük az egész ország versenyképességére kihat.

Fejes Zoltán, T-Systems kis- és középvállalati megoldásokért felelős vezérigazgató-helyettese kiemelte: a kutatás szerint a magyar kkv-k optimistán látják az iparáguk és a cégük jövőjét, 44 százalék érzi stagnálónak a helyzetét. Kitért arra, hogy a felmérés szerint a digitalizáltság Magyarországon erősen e-mail fókuszú. Ismertette: az ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz 88 százalék telefont használ, 83 százalék e-mailt küld, míg a kkv-k 36 százaléka postai úton, illetve 69 százalék személyesen tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel.

Stockphoto - számla - telefon - ügyintézés

A digitalizáció alacsony szintjére utal, hogy a kkv-k a számláikat még mindig nyomtatják és papír formájában iktatják
Fotó: Shutterstock

A többség, 46 százalék szerint a legfontosabb kihívás az üzletszerzés, 42 százalék a költséghatékonyságot emelte ki, a kapcsolatok javítását mindössze 13 százalékuk. A termékfejlesztést és a digitalizációval való lépés tartását 13-13 százalék nevezte kihívásnak.

Kifejtette: a digitalizáció alacsony szintjére utal az is, hogy a kkv-k a számláikat még mindig nyomtatják és papír formájában iktatják, a teljesen papírmentes számlatárolás mindössze 7-8 százalékos. Online ügyfélszolgálattal, chat-es elérhetőséggel hatból egy vállalkozás rendelkezik. A kisvállalkozások negyede, de még a nagyobbaknak is csak a fele végzett online beszerzést az elmúlt egy évben – mondta, hozzátéve: hétből csak egy vállalkozás tartaná hasznosnak vállalata szempontjából az elektronikus beszerzés bevezetését, de még ők sem fizetnének ezért havi díjat. Céges honlapja minden második vállalkozásnak van – ismertette.

Bővebben a témáról itt olvashat.