Tovább csökken a cégtörlések száma

 

Májusban mindössze 2800 céget törölt a cégbíróság, s ezzel lassan véget ér a 2012 óta tartó cégtörlési hullám.

Idén májusban 2827 cégtörlés mellett 2492 cégalapítás történt. „Bár a cégtörlések száma továbbra is rendkívül magas, a hosszú távú trendet nézve lassan helyreáll az egyensúlyi állapot” – mondta Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Már több mint hat éve tartó cégtörlési hullám vége fele tart a hazai cégstruktúra. A hullám 2011 végén indult a cégjogi szabályozás szigorításával, majd 2015 vége fele tetőzött, azóta csillapodóban van. Jelenleg 530 ezer működő cég van, a cégbírósági eljárás alatt lévőket leszámítva pedig csak 480 ezer. 2012 elején még több mint 600 ezer cég működött Magyarországon, így összességében igen jelentős a csökkenés.

Cégtörlések - május

A cégalapítási és cégtörlési számok összességében magasak a cégszámhoz és a lakosság számához viszonyítva is, ugyanakkor a mostani arányokkal már illeszkedünk a régió többi országának céginformációs adataihoz. Az adatok közül jó hírnek tekinthető, hogy az újonnan induló felszámolások száma csökken, már csak 467 ilyen indult májusban, ami még mindig magas, de konszolidáció egyértelműen zajlik.

„Hátradőlni azonban továbbra sem lehet a cégvezetőknek, az egyensúlyi állapot még évekre van. Továbbá a cégbázis likviditási és üzleti etikai kérdései sem fognak egyik pillanatról a másikra megoldódni” – mondja az Opten szakértője.

Bővebben a témáról itt  olvashat.