A nagyobb cégeknél kevés a minimálbéres

 

Az öt alkalmazott feletti, többségi magyar tulajdonban lévő vállalatok dolgozóinak mindössze hét százaléka minimálbéres, hét százaléka pedig garantált bérminimumon foglalkoztatott, a minimálbéresek aránya a kereskedelemben a legnagyobb, tíz százalékos – derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.

A kisebb vállalatok arányaiban több embert foglalkoztatnak minimálbéren, illetve garantált bérminimumon, mint a nagyobb cégek. A húsz alkalmazott feletti cégeknél, a foglalkoztatottak számának emelkedésével, csökken az alacsony bérűek aránya. Különösen nagy, harminc százalékos a 11-20 embert foglalkoztatók körében a garantált bérminimumon lévők aránya, ami annak a következménye, hogy ebben a csoportban sok az építőipari cég – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésében.

A kutatás szerint az öt alkalmazott feletti, többségi magyar tulajdonban lévő vállalatok dolgozóinak hét százaléka minimálbéres, hét százaléka pedig garantált bérminimumon foglalkoztatott, a minimálbéresek aránya a kereskedelemben a legnagyobb, tíz százalékos. Az ágazatok közül kiemelkedő a minimálbéresek aránya a kereskedelemben (10 százalék), illetve az üzleti szolgáltatásokban (9 százalék). Ezt a feldolgozó- és építőipari ágazatok követik, hat, illetve négy százalékkal.

Jelentősek az egyes régiók eltérései

Az elemzés szerint leginkább az üzleti szolgáltatást nyújtó vállalatokra jellemző a garantált bérminimumon (szakmunkás minimálbéren) való foglalkoztatás, ahol a dolgozók 12 százalékát alkalmazzák így. Ezután a kereskedelmi cégek következnek nyolc százalékos, és az építő- és feldolgozóipari cégek, hét és öt százalékos aránnyal.

A GKI kutatásából kiderült az is, hogy jelentősek az egyes régiók eltérései: a fejlettebb országrészekben – Közép-Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl – a minimálbéren foglalkoztatottak aránya 2-3 százalék, a garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya 2-10 százalék között van. A minimálbéresek aránya a többi régióban jellemzően 10-13 százalék, a maximumot Dél-Alföldön éri el, 16 százalékkal. A szegényebb régiókban a garantált bérminimumon dolgozók aránya 7-11 százalék, ez esetben is Dél-Alföldé a szélsőérték, 17 százalék.

szakképzés - duális szakképzés - mérnök - tanműhely - tanuló

A többségi magyar tulajdonban lévő vállalatok dolgozóinak mindössze hét százaléka minimálbéres
Fotó: MTI

Az elemzés kitért arra is: az idén januári nyolc százalékos minimálbér-emelés, és a 12 százalékos garantált bérminimum-emelés, valamint a 2,5 százalékra csökkentett szociális hozzájárulási adó (szocho) hatására a vizsgált cégeknél, kizárólag a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésének hatására, a foglalkoztatás költségei átlagosan 5,2 százalékkal emelkedtek.

Bővebben a témáról itt olvashat.